Vágólapra másolva!
Az angol másodosztályú Leeds United labdarúgócsapata nem változtatott korábbi döntésén, és egy évre kitiltotta a stadionjából a szezon utolsó mérkőzésén a pályára sétáló 63 éves dédnagymamát, akinek felmentéséért még Facebook-csoport is alakult.

Margaret Musgrove automatikusan egyéves eltiltást kapott a Leeds Unitedtől azért a tettéért, hogy a lefújás után átsétált a pályán a Burnley elleni szezonzáró találkozón. A tizenhárom unokával és három dédunokával büszkélkedő 63 éves asszonyt felvették a tévékamerák, ahogy magasba emelt kezekkel átszeli az egyik tizenhatos területét. Margaret Musgrove-t a biztonságiak elkapták, majd őrizetbe is került, de nem indult ellene eljárás.

"Nem vagyok huligán, mégis ugyanolyan büntetésben részesültem, mint azok, akik sokkal súlyosabb bűnt követnek el" - nyilatkozta a Yorkshire Evening Post című lapnak az Elland Roadról kitiltott dédnagymama, aki azt állítja, csupán azért merészkedett a pályára, hogy kikiáltsa: "Imádlak titeket srácok!"

Musgrove mama felmentésére Facebook-csoport is alakult, de végül nem érte el célját. "Mr. Bates adja vissza Mags Musgrove-nak a szezonbérletét!" - kérlelték a szimpatizánsok a Leeds elnökét. A klub azonban arra hivatkozott, hogy a találkozó előtt nyomatékosan elmondták a szurkolóknak, hogy nem szabad a pályára lépniük a lefújás után. Musgrove fellebbezett a klubdöntés ellen.