Vágólapra másolva!
A Ferencváros hazai pályán 3-0-s győzelemmel kezdett az Európa Ligában az Ulisses Jereván ellen, az új igazolások közül Mark Otten és Felipe Félix is góllal mutatkozott be. A lefújás után az [origo]-nak Maróti Béla elárulta, hogy beleért-e a labdába az első gólnál, és kiderült az is, hogy Marko Ranilovic egy félreértésnek köszönhetően védhette az örmények tizenegyesét.

Az FTC - Ulisses mérkőzés tudósítása
A találkozó három gólja és a kihagyott büntető - videó

A nyáron alaposan felforgatták a Fradi játékoskeretét, az előző idényben stabil kezdőnek számító Balog Zoltán és Csizmadia Csaba a kispadon kezdett. A kezdőcsapatban ott volt viszont Fülöp Noel, akinek a nyár még úgy indult, hogy csapatot keres magának, illetve az új igazolások közül Oláh Lóránt, Grúz Tamás, a holland Mark Otten és a szerb Aleksandar Jovanovic. A szintén friss szerzemény, Felipe Félix a kispadon kezdett, több szurkoló bánatára, akik leginkább a portugál másodosztályból érkező, kétméteres brazilt akarták megnézni akció közben.

A Ferencváros a kilencven perc során egyértelműen jobb volt örmény ellenfelénél, a hazaiak uralták a játékot, harminc perc elteltével pedig már gólokat is lőttek. Hahnazarjan csúsztatott a saját kapujába, a helyszíni műsorközlő Maróti Bélának adta a gólt, több weboldal Andrezinhónak, pedig a gólt megelőző szabadrúgást Józsi György csavarta be.

"Tökéletesen jött be a labda, felugrottam Abdival és a védővel, összefejeltünk, úgy éreztem, én is beleértem a labdába, de az utolsó érintés a védőé lehetett. Ilyenkor nem kell a védővel kezet rázni, így magamhoz vettem a gólt" - mondta az [origo]-nak a találat után a társak gratulációját fogadó Maróti Béla, aki szerint az ismeretlenbe utaznak a jövő héten, és az ismeretlentől tartani kell.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ebben a szituációban Maróti Béla bólintott

A vezető gólra pillanatokon belül érkezett a második FTC-találat, szerzője a holland Mark Otten volt. "Egy kavarodás után elém került a labda, és a kapuba rúgtam" - emlékezett a holland, aki Marko Ranilovicnak is megköszönheti, hogy tökéletesre sikerült a bemutatkozása a Ferencvárosban. A csapatkapitányként védő kapus ugyanis hárította Adamjan büntetőjét, amit talán túl könnyelműen fújt be a szlovén Vincic játékvezető az első félidő utolsó percében. "A tizenegyes lutri, szerencsém volt" - szögezte le Ranilovic, akinek üzent a kispadról Prukner László vezetőedző, hogy merre vetődjön, de az információ átalakult út közben. "A begyűjtött felvételek alapján a másik oldalra vártuk a tizenegyest. Abdival üzentem, hogy jobbra vetődjön, de ő valószínűleg a rúgó szemszögéből értette a jobbot. Ez a kommunikációs baki segített minket" - árulta el a Fradi-edző.

"Az Ulisses ellen mindenre felkészültünk, mert nem tudtunk semmit. A kinti találkozó már könnyebb lesz, mert megismertük az örményeket. Örülök, és nagyon büszke vagyok, hogy Magyarország legnagyobb klubjában rám került a csapatkapitányi karszalag" - folytatta Ranilovic, aki szerint a sok új játékos ellenére gyorsan összeállt a csapat, amelyben Mark Otten igazi vezéregyéniséggé nőheti ki magát.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kavarodás után Ottennél kötött ki a labda

A legutóbb a Nijmegenben, Babos Gábor csapattársaként szereplő játékos bemutatkozása tökéletesre sikerült. "Álomszerű debütálás volt, de ezt Markónak köszönhetem. Ha nem véd nagyot a büntetőnél, akkor nem teljes az örömöm, így viszont, szereztem egy gólt, a védelmünk tökéletesen zárt, és nyertünk. Ugyanakkor védő vagyok, nem csatár. Nem azért igazoltam ide, hogy gólokat lőjek" - tette hozzá Otten, aki kitűnt a mezőnyből, rendkívül labdabiztos volt, indításai emberhez mentek, hátul pedig sallangmentesen takarított.

A holland az [origo]-nak adott korábbi interjújában is említette, hogy nemcsak védőként, de védekező középpályásként is bevethető, Prukner László előbbre is küldte egy sorral az utolsó percekben. "Nyolcvan percet játszottam védőként, és tizenkettőt védekező középpályásként, de igazából ott játszom, ahol kell. Ha az edző úgy kívánja, a kapuba is beállok."

A Fradi mestere elégedetten nyilatkozott a meccs után Otten teljesítményéről. "Azt képviseli, amit én is képviselek. Amikor leültünk vele tárgyalni, gyorsan kiderült számunkra, hogy a csapat vezéregyénisége lehet. Olyan védőt akartam, aki nem csak felrúgja, hanem meg is játssza a labdát" - mondta Prukner, aki korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy szeretné meghonosítani a holland stílust a csapatban.

Forrás: [origo]

Otten nagyon hálás volt Ranilovicnak

"Ha a mérkőzés bizonyos szakaszait nézzük, sikerült megtartanunk a labdát, és ekkor domináltunk is. Ezek egyelőre rövid pillanatok voltak. Hollandiában azt mondják, amíg nálad van a labda, addig az ellenfél nem tud gólt rúgni. A csapatunk képes fejlődni, és akkor ezek a rövid periódusok hosszabbak lehetnek, egy félidő, vagy akár egy egész meccs is" - fejezte be mondandóját Otten, akinek nagy élményt jelentett érezni a ferencvárosi szurkolók lelkesítését.

Bőven kapott a buzdításból a brazil Felipe Félix is, aki a 63. percben állt be, és hat perccel később beállította a végeredményt. "Jó érzés volt góllal bemutatkozni. Megígértem Moralesnek, hogy táncolok egyet, ha betalálok, ezért választottam ezt a gólörömöt. Remélem kint is eredményes leszek majd. Csodálatos szurkolói vannak a klubnak, minden meccsen góllal szeretném megörvendeztetni őket" - mondta az orosz bajnokságot is megjárt támadó, akit Prukner szerint a strandról igazoltak le. "Épp a brazil tengerparton süttette a hasát, amikor hívtuk őt."

Prukner László, a Ferencváros edzője:
"Örülök, hogy győzni tudott a csapat az első nemzetközi mérkőzésén. Nem tudtuk pontosan, hogy mi vár ránk, mert nem sikerült alaposan feltérképezni az Ulissest. A várakozástól kicsit feszültebb volt a csapat a meccs elején, de a vezetés megnyugtatta a fiúkat. Bár végig irányítottuk a meccset, de Ranilovic büntetőhárítása fordulópontnak nevezhető, mert onnantól sokkal magabiztosabbak voltunk" - mondta a Ferencváros mestere, aki megköszönte a támogatóknak, hogy melléjük álltak, és reményét fejezte ki, hogy további szponzorok érkeznek a klubhoz.

Senada Azzumanjan, az Ulisses edzője:
"A csapatom nem játszott úgy, ahogy szokott. Kár a kihagyott 11-esért, akkor megváltozhatott volna a játék kimenetele is. Az első meccset megpróbáljuk elfelejteni, és a visszavágónak újult erővel nekivágni. Természetesen nem adhatjuk fel, de el kell ismerni, hogy a Ferencváros sokkal előnyösebb helyzetből várhatja a visszavágót. A mi klubunk még fiatal, a Ferencváros pedig egy igazi nagy klub."


A Ferencvárossal a héten kevesebb fizetésért is szerződést hosszabbító Csizmadia Csaba szintén csereként lépett pályára a 77. percben. A védő szerint a csapat még közel sincs százszázalékos formában, de kint is győzni szeretnének. "A meccs előtt is mondtam, hogy jobb csapat vagyunk, mint az örmények. Nem becsültük le őket, de nekünk kellett nyerni. A háromgólos előny tudatában nyugodtabban utazhatunk ki. Nem tudjuk, milyen környezet vár ránk, de bízom benne, hogy kint is tudunk nyerni" - mondta Csizmadia, hozzátéve, hogy edzéseken továbbra is teszi a dolgát, majd a mester eldönti, mikor teszi be, és melyik posztra.

Nem játszhatott az Ulisses ellen, viszont a helyszínen tekintette meg a meccset Wergiton do Rosario Calmon, vagyis Somalia, akit a beszámolók szerint majdnem annyira vártak a Ferencvárosnál, mint azt, hogy újra nemzetközi meccset játsszon a klub. Somalia egyelőre csak ismerkedik a klubbal és a várossal, de már nagyon szeretne pályára lépni. "Jól érzem magam a Ferencvárosban, sajnálom, hogy nem tudtam pályára lépni, de az átigazolási papírjaim még nem érkeztek meg Budapestre. Tetszett a mérkőzés, a következő fordulóban már én is pályára lépnék. Hasznára lennék a csapatnak, azért dolgozok az edzéseken, hogy bebizonyítsam" - mondta a legutóbb a brazil Banguban focizó 22 éves csatár, aki, mint mondja, semmit sem tudott eddig a magyar fociról.

A Fradi jövő csütörtökön játssza a visszavágót Jerevánban. Magyar továbbjutás esetén a Ferencváros a norvég Aalesund és a walesi Neath párharcának győztesével találkozik, az első találkozót 4-1-re nyerte a házigazda skandináv csapat.