Vágólapra másolva!
Három külföldi játékost igazolt a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. A bosnyák válogatott csatár Stevo Nikolic négy-, a szintén támadó, észt Vjatseslav Zahovaiko és a holland középpályás Adnan Alisic egyaránt hároméves szerződést kötött - tudatta a klub az [origo]-val.

Stevo Nikolic legutóbb a bosnyák bajnok FK Borac Banja Luka támadója volt. A 26 éves játékos csapata első számú csatára volt, a legutóbbi szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára, és tíz gólt lőtt. Kétszer volt gólkirály és háromszor bosnyák bajnok, két bosnyák válogatott meccsén egy gólt szerzett. Megfordult a jelenlegi román bajnokcsapatban, az Otelul Galatiban is. Jelenleg kisebb boksérüléssel bajlódik, ezért nem lépett pályára a DVSC egyik szombati edzőmeccsén sem. A csatár hazautazott a papírjait intézni, és szerdán tér vissza Debrecenbe.

Forrás: www.dvsc.hu

Vjatseslav Zahovaiko az észt válogatottban harminckilencszer kapott lehetőséget, és nyolc gólt lőtt. Korábban hazájában hét évig futballozott a Flora Tallinn együttesében, 2006-ban az IFFHS gáláján a leghatékonyabb támadó díjat vehette át, miután 21 meccsen 25 gólt szerzett. Pályafutása során az észt bajnokságban összesen 152 gólt lőtt. A 29 éves, 186 centi magas csatár az elmúlt másfél évben a portugál élvonalban szereplő UD Leiria csapatában futballozott, 13 mérkőzésen játszott, gólt nem szerzett. Nikolichoz hasonlóan szintén hazautazott ügyeit intézni, és csütörtökön folytatja a munkát a Lokival.

Forrás: www.dvsc.hu

A bosnyák származású, de Hollandiában született középpályás, Adnan Alisic eddig csak Hollandiában futballozott, legutóbb az Excelsior együttesében, ahol a tízes mezben szerepelt. Pályafutását az Utrechtben kezdte, majd a Dordrechtben játszott, innen igazolt 2007-ben az Excelsiorba. Ő már szombaton visszatért, azóta a Lokival készül.

Forrás: www.dvsc.hu