Vágólapra másolva!
Az FC Barcelonát a pályán elért sikerei mellett azért is példaként szokták állítani, mert a katalánok a saját nevelésű játékosaikra építenek, ellentétben a nagy rivális Real Madriddal. Pedig az utánpótlásképzés a madridiaknál sem rossz, a fiatalok azonban nem kapnak lehetőséget az első csapatnál.

A Real Madrid szurkolói tavaly decemberben láthatták először a felnőttek között az utánpótláscsapat hatalmas tehetségnek tartott szélsőjét, Pablo Sarabíát. A 19 éves játékos az Auxerre elleni BL-csoportmeccsen csereként állt be, ám úgy tűnik, hogy ez lesz az egyetlen mérkőzése madridi színekben. Hiába nyilatkozta a korosztályos válogatottról az egykori szövetségi kapitány, Inaki Sáez a Marca hasábjain, hogy ő lehet a spanyol nemzeti csapat jövője, a Realnál nem tartóztatták: pár nappal ezelőtt hárommillió euróért eladták a Getafénak - igaz, a szerződésbe bekerült egy visszavásárlási opció.

Az utánpótlás-válogatottakban több a madridi, mint a barcelonai

Az FC Barcelona és a Real Madrid párviadalára a spanyol sajtóban gyakran használják az alábbi kifejezést: cantera a cartera ellen. A cantera szó az utánpótlásra utal, és arra a tényre, hogy a Barca a saját akadémiáról kikerült labdarúgókra épít, míg a cartera annyit tesz: pénztárca - vagyis hogy a Real összevásárolt futballistákból áll.

A tények pedig alátámasztják ezt: míg a Barcelonában Víctor Valdés, Carles Puyol, Sergio Busquets, Xavi, Andrés Iniesta, Pedro és Lionel Messi is a legendás utánpótlás-iskola, a La Masía növendéke, addig a madridiaknál a kapus Iker Casillason kívül jelenleg csak Álvaro Arbeloa és Estebán Granero saját nevelésű azok közül, akik rendszeresen pályára lépnek.

Pedig elméletileg a Real Madrid utánpótlás-nevelése semmivel sem rosszabb, mint a Barcelonáé, elég, ha megnézzük a különböző utánpótlás-válogatottakat. A spanyolok idén pályára léptek az U17-es és az U19-es Európa-bajnokság elitkörében is, és mind a két tornán több madridi volt, mint barcelonai. A 17 éven aluliak között a Realt négyen, míg a Barcát ketten képviselték, míg az U19-es együttesben hat realos és három barcás volt - ráadásul a barcelonai Gerard Deulofeu mind a két tornán játszott. Ám hiába tartanak valakit hatalmas tehetségnek a Real Madrid Castilla színeiben, szinte esélye sincsen arra, hogy rendszeresen játéklehetőséget kapjon a felnőttek között.

A Pavónok eljátszották a fiatalok bizalmát

Madridban ugyanis nincsen türelem és idő arra, hogy egy ifjoncot beépítsenek a kezdők közé. A Realnál minden meccsen nyerni kell, és az edzők nem engedhetik meg maguknak, hogy kockára tegyék az állásukat egy-két tehetség kedvéért. Manuel Pellegrini a saját bőrén tapasztalta mindezt: az Alcorcón elleni kupameccsen több fiatalt is bevetett, azonban a madridiak 4-0-ra kikaptak harmadosztályú ellenfelüktől, és ennek is nagy szerepe volt abban, hogy a chilei szakembert az idény végén menesztették.

"Hiszek a canterában, de a játékosai nem a jelent, hanem a jövőt jelentik" - nyilatkozta Pellegrini, míg a jelenleg is a Real Madridnál dolgozó Zinédine Zidane kijelentette: "A Real játékospolitikája mindig is koncentrált a fiatalok fejlődésére. De miután kiöregednek az ificsapatból, nagyon nehéz a bekerülniük a felnőttek közé."

Pedig Florentino Pérez a 2000-es évek elején, a galaktikusok időszakában kihirdette a "Zidane-ok és Pavónok" szisztémát, amely szerint a világsztárok mellett a saját nevelésű fiataloknak kell alkotniuk a csapatot. Ez a terv azonban nem vált be, a korszak tehetségesnek tartott fiataljai nem bizonyultak elég jónak. Pavón azért több mint száz bajnokit játszott a Real színeiben, Raúl Bravo még válogatott is volt, de Álvaro Mejiának már csak negyven, Javier Portillónak pedig csupán harmincegy madridi bajnoki jutott.

Azóta Madridban mintha nem bíznának igazán a saját nevelésűekben, pedig az utánpótlásból kikerültek közül többen később máshol bizonyítottak. Juan Mata a Valenciában vált klasszissá, és immár világbajnoknak mondhatja magát, Borja Valero pedig megjárta az angol élvonalat is, és az előző idényben olyan teljesítményt nyújtott a Villarrealban, hogy bemutatkozhatott a válogatottban. A Primera División legutóbbi idényének három legeredményesebb spanyol játékosa közül kettő is madridi nevelés, de Roberto Soldado a Valenciában, Álvaro Negredo pedig a Sevillában ontotta a gólokat a Real helyett.

www.global-soccer.eu