Vágólapra másolva!
Elhalasztják a címvédő Videoton első fordulós mérkőzését az NB I-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának pénteki döntése értelmében. Az MLSZ elfogadta az NB II-es Bőcs nevezését.

Paulo Sousa vezetőedző csapata a Bajnokok Ligája-selejtező miatt kérte a testülettől, hogy későbbi időpontban rendezzék meg a siófoki találkozót, ugyanis jövő hét szerdán a Sturm Graz vendége lesz Klagenfurtban, egy hétre rá következik a hazai visszavágó, és a két mérkőzés között kezdte volna meg bajnoki szereplését.

Az eredetileg jövő vasárnap 16 órára kiírt összecsapás új időpontjáról később dönt a versenybizottság.

* * *

Elfogadta a Bőcs nevezését pénteken a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága, így teljessé vált az NB II 32 csapatos mezőnye. A Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett együttes a 2010-2011-es versenykiírás alapján, illetve a visszalépések, licenchiányok miatt került a nevezésre felkért csapatok rangsorának élére.

A versenybizottság már kedden elkészítette a másodosztály csoportbeosztását, melyben a Bőcsöt is szerepeltette azzal a feltétellel, hogy megfelel a követelményeknek.

Az NB II mezőnye:
Keleti csoport: Békéscsaba, Bőcs, Cegléd, Dunakanyar-Vác, DVSC II., Eger, Budapest Honvéd II., Kazincbarcika, Szeged (a Makói FC jogán), Mezőkövesd, Nyíregyháza, Orosháza, REAC, Szolnoki MÁV, Újpest II., Vecsés.

Nyugati csoport: Baja, BKV Előre, Budaörs, Dunaújváros, Ajka, Videoton II., FTC II., Kozármisleny, Gyirmót, Győri ETO II., MTK Budapest, Paks II., Sopron, Szigetszentmiklós, Tatabánya, Veszprém.