Vágólapra másolva!
Csütörtökön bokaműtéten esett át Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a 32 éves támadót ezzel együtt továbbra is  leigazolná az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion, amennyiben a játékos felépül a sérüléséből.

A birminghami klub hivatalos honlapja pénteken arról számolt be, hogy fedezi a játékos felépülésének költségeit, és ha Gera a várakozásoknak megfelelően gyógyul, akkor le is igazolja. Gerát ingyen szerezheti meg korábbi klubja, ugyanis a Fulhamnél június 30-án lejárt a szerződése.

A magyar válogatott focista kevés játéklehetőséget kapott az előző szezonban, ezért többször is kijelentette, hogy távozni szeretne. A Gerát mellőző Mark Hughest időközben Martin Jol váltotta a csapat kispadján, ám június közepén az új edző is jelezte, hogy nem tart igényt a játékosra, aki a West Bromwich Albionnál viszont továbbra is nagy népszerűségnek örvend.