Vágólapra másolva!
Az Ausztriában edzőtáborozó orosz Anzsi Mahacskala felkészülési mérkőzésen 2-1-re kikapott a Sao Pauló-i állami bajnokságban szereplő Comercialtól.

Fotó: Papp Máté
Dzsudzsák a Zadar ellen egy félidőt, ezúttal 76 percet volt a pályán

A brazilok Rossato góljával szereztek vezetést a 31. percben, ám a honfitárs Roberto Carlos a 65. percben büntetőből egyenlített.

Hat perccel később az oroszok hátvédjét, Igonyint kiállították, ezt követően - tehát még 1-1-es állásnál - jött le Dzsudzsák.

A meccset a Comercial játékosa, Oliveira döntötte el a 79. percben.

"A meccs sok tanulsággal járt. Roberto Carloson és Dzsudzsákon kívül azoknak adtam lehetőséget, akiknek harcolniuk kell a kezdőcsapatba kerülésért" - nyilatkozta az Anzsi weboldalának Gadzsi Gadzsijev edző. "Az ellenfél erős volt, magasan jegyzett brazil együttessel játszottunk, amely Roberto Carlos jelenléte miatt még inkább motivált volt. Az első félidőben éppen a a tervekkel ellentétesen játszottunk. A második játékrész elején sikerült változtatnunk, de Igonyin kiállítása megakadályozta a csapatot abban, hogy esélye legyen a győzelemre. Egy olyan tapasztalt játékosnak, mint ő, nem lett volna szabad bevállalnia egy ilyen kockázatos becsúszást a középpályán."

Az Anzsi a következő csapattal szerepelt: Makarov - Mirzabekov, Kljava, Igonyin, Ibragimgadzsijev, Kuzmicsev (Bakajev, 46), Roberto Carlos (Eliakwu, 70), Dzsudzsák (Klimiashvili, 76), Gadzsijev (Kukarcsuk, 46), Muhammad, Djako.