Vágólapra másolva!
Összesen öt észak-koreai labdarúgó szervezetében mutattak ki szteroidot a Németországban zajló női világbajnokságon. A nagy futballtornák történetében tizenhét éve nem volt ekkora méretű botrány. Az észak-koreai delegáció egészen sajátságos magyarázattal állt elő, eszerint a pozitív minta oka egy pézsmapocokból készült szer, amellyel villámcsapás okozta sérüléseket kezeltek.

Szerdán a Kolumbiával 0-0-t játszó észak-koreai csapatban már nem léphetett pályára az első két meccset végigjátszó Szong Jong Szun és Jong Pok Szim, akiket a zárófordulós mérkőzés előtt tiltott el a nemzetközi szövetség (FIFA) pozitív doppingminta miatt.

A harmadik csoportmeccs után az egész együttest ellenőrzésre rendelték, itt újabb három ember bukott le.

A FIFA képviselői a vb helyszínén találkoztak az észak-koreai delegációval, akitől azt a tájékoztatást kapták, hogy a szteroid egy hagyományos kínai gyógyszerrel került a játékosok szervezetébe, amely a pézsmapocok mirigyeiből készült.

A focisták állítólag azért kapták ezt a fajta a kezelést, mert a torna előtti edzőtáborban június 8-án villámcsapás érte őket.

Forrás: AFP

Az üggyel kapcsolatban a FIFA elnöke, Joseph Blatter is megszólalt. "Sokkolt a hír. Hallhatják a hangomon, hogy mit érzek" - idézte a vezetőt a Forbes internetes kiadása, amely kiemelte, hogy Maradona 1994-es doppingvétsége óta a nemzetközi futballtornán nem volt ilyen méretű doppingbotrány.

Az észak-koreaiak egy ponttal zárták a C csoport küzdelmeit, így nem jutottak a negyeddöntőbe.