Vágólapra másolva!
A magyar válogatottnak már kevés esélye van rá, hogy kijusson a 2012-es Európa-bajnokságra, a hét végétől azonban lélekben már a 2014-es világbajnoki részvétel kiharcolására is elkezdhet ráhangolódni, szombaton ugyanis kisorsolják a vb selejetezőcsoportjait. Összefoglaljuk, mire számíthatunk Rióban.

Kevéssel a Copa América befejezése után a világ futballszurkolóinak figyelme ismét Dél-Amerikára irányul, szombaton ugyanis Rio de Janeiróban elkészítik a 2014-es világbajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A sorsolás a dél-amerikai kontinens kivételével mindegyik földrészt érinti, minket persze elsősorban az európai kvalifikáció érdekel.

Norvégia tornák nélkül is első kalapos

Itt kilenc csoportot alakítanak ki: nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos csoport jön majd létre. A kiemelést a legfrissebb FIFA-világranglista alapján készítették el, ennek köszönhetően a magyar válogatott a harmadik kalapba került.

Mivel a FIFA világranglistájánál a barátságos mérkőzések eredményei is sokat számítanak, így aztán a kalapok beosztásánál akad néhány érdekesség: az a Norvégia például, amely a 2000-es Európa-bajnokság óta semmilyen világversenyre nem tudott kijutni, az első kalapba került, míg a nagy tornákon rendre jelen lévő franciák átcsúsztak a másodikba - a két csapat barátságos mérkőzését tavaly nyáron a skandinávok nyerték. De az is meglepőnek tűnik, hogy Montenegró a második kalapban van, elvégre az ország 2007-ben játszotta első hivatalos meccsét, éppen Magyarország ellen. Az utóbbi idők remek eredményei azonban megtették a hatásukat.

A kalapok beosztása

1. kalap: Spanyolország, Hollandia, Németország, Anglia, Portugália, Olaszország, Horvátország, Norvégia, Görögország
2. kalap: Franciaország, Montenegró, Oroszország, Svédország, Dánia, Szlovénia, Törökország, Szerbia, Szlovákia
3. kalap: MAGYARORSZÁG, Svájc, Izrael, Írország, Belgium, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Ukrajna
4. kalap: Bulgária, Románia, Grúzia, Litvánia, Albánia, Skócia, Észak-Írország, Ausztria, Lengyelország
5. kalap: Örményország, Finnország, Észtország, Ciprus, Lettország, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Feröer-szigetek
6. kalap: Wales, Liechtenstein, Izland, Kazahsztán, Luxemburg, Málta, Andorra, San Marino




Álmodozzunk egy kicsit!

Az MLSZ márciusban nyilvánosságra hozott, 45 oldalas stratégiai tervében szereplő elképzelés szerint a magyar válogatottnak a következő öt világversenyből legalább kettőre ki kellene jutnia. A szombati riói sorsolás alapvetően meghatározza, hogy a nemzeti csapatnak milyen esélyei lehetnek arra, hogy mindezt már a 2014-es vébén megvalósítsa - az egyes kalapokból kaphatunk kifejezetten erős és valamivel könnyebben verhető ellenfelet is.

Az első kalapban szereplő csapatok közül mindegyik ellen bravúr lenne a pontszerzés, azonban míg Spanyolország, Hollandia vagy Németország valóban elérhetetlen, addig Norvégia vagy Görögország már közelebb van játéktudásban. A görögök ellen például legutóbb nyerni tudtunk, még ha ez barátságos mérkőzés is volt - vegyük őket ideális ellenfélnek az első kiemeltek közül.

A második kalapból Franciaország emelkedik ki, de a magyar válogatott számára az elmúlt időszakban Svédország vált mumussá - felérne egy rémálommal, ha megint őket kapnánk. Montenegró papíron könnyűnek ígérkezik, de a válogatott feljövőben van - ha már választani lehet, innen talán Szlovákiát kérnénk. A negyedik kalapban csupa kellemetlen válogatott szerepel: Grúzia, Bulgária, Románia, Ausztria és Lengyelország is veszélyes ellenfél. Albániát viszont a legutóbbi vb-selejtezők során oda-vissza megvertük, bízzunk benne, hogy ez most is menne. Az ötödik kalapból Ciprust, Macedóniát vagy Moldovát nem lenne jó kapni, Azerbajdzsánt viszont idén februárban is legyőztük. Végül az utolsó kalapból Walest és Izlandot lenne jó elkerülni, Andorra és San Marino ellen viszont biztosra mehetünk.

Álomcsoport: Görögország, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Albánia, Azerbajdzsán, Andorra.

Rémálomcsoport: Hollandia, Franciaország, MAGYARORSZÁG, Románia, Ciprus, Wales



Ázsiában és a CONCACAF-zónában már selejteznek

A kvalifikációs sorozat két kontinensen már elkezdődött: Ázsiában két, a CONCACAF-zónában pedig egy előselejtezőn vannak túl. Rióban az utolsó fázis csoportbeosztását készítik el, amelyen Ázsiában 20 csapat vesz majd részt - az első kalapban lévő öt válogatott, azaz Japán, Ausztrália, a Koreai Köztársaság, Irán és Kína csak ekkor kapcsolódik be a küzdelmekbe. A CONCACAF-zónában a második forduló csoportbeosztását készítik el, ahonnan hatan mennek majd tovább, és a térség hat legjobb csapata (Mexikó, Egyesült Államok, Honduras, Jamaica, Costa Rica és Kuba) csak ezután kezdi meg a küzdelmeket.

Dél-Amerikában nem sorsolnak, hiszen a kvalifikációban mindenki mindenkivel játszik oda-visszavágós alapon, és bajnoki rendszer szerint alakul ki a végeredmény. Afrikában 27 válogatott marad ki az első körből, a többi 24-et összepárosítják, és a 12 továbbjutót sorsolják csoportba a többi 27-tel szombat este. A tíz csoport mindegyikéből az első helyezett megy tovább, és ezt a tíz gárdát megint csak összepárosítják - világbajnokságon öt afrikai együttes szerepelhet majd. Óceániát illetően pedig csak annyi a teendő, hogy nyolc csapatot kell két négyes csoportba osztani.

A brazil foci és zene nagyjai is ott lesznek

A sorsolási ceremónia helyszíne a brazil labdarúgás legendájának egyik fontos része, a Copacabana lesz, egészen pontosan a riói tengerpart Gloria Marina nevű része. Ezt a mesterséges öblöt a 2000-es évek elején építették, és eddig elsősorban a vízi sportokhoz volt köze - a 2007-es Pánamerikai Játékokon például a vitorlásversenyek kikötőjeként funkcionált. A FIFA ezt a területet tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a vb-selejtezők sorsolásának helyszíne legyen: a 9000 négyzetméteres alapterület mellett az is döntő volt, hogy a közelben található a Santos Dumont repülőtér.

A sorsolás a szokásoknak megfelelően nem csak abból áll majd, hogy kihúzzák az országok neveit különböző üveggömbökből. A két műsorvezető az ismert brazil tévés személyiség, Tadeu Schmidt, illetve a modell és színésznő Fernanda Lima lesz, és a brazil labdarúgás olyan nagy egyéniségei is segítséget nyújtanak majd, mint Mário Zagallo, Ronaldo, Zico és a jelen csillaga, Neymar. Természetesen a szórakoztatás sem marad el, a fellépők között szerepel a brazil zenei élet több sikeres szereplője, így a többszörös Latin Grammy-díjas Ivete Sangalo, Ivan Lins, Daniel Jobim, valamint a Heliópolis Szimfonikus Zenekar - utóbbi a brazil futball Rio de Janeiro melletti másik nagy központját, Sao Paulót képviseli majd.