Vágólapra másolva!
Az Il Corriere dello Sport értesülése szerint az Internazionale hajlandó megválni Maicontól, ha 20 millió eurót kifizet érte egy csapat, de elképzelhető az is, hogy beszámítják cserealapnak.

Az olasz lap úgy tudja, hogy Gian Piero Gasperini edző nem számol a 30 éves brazil védővel, akinek 2012 júniusáig él a szerződése, így már csak az idén kaphatnak érte pénzt az olaszok, a klub 20 millió eurót kér érte.

Tavaly José Mourinho vitte volna magával Maicont a Real Madridba, de akkor az Inter nem adta, kérdés, hogy a portugál szakember még mindig igényt tart-e rá.

A Manchester City viszont élénken érdeklődik a válogatott hátvéd iránt, és olasz lapértesülés szerint elképzelhető, hogy bevonják egy üzletbe, amely Carlos Tévez Milánóba költözéséről szól. Az argentin támadó korábban már többször is kijelentette, hogy elhagyná Angliát, Massimo Moratti klubelnök pedig szintén többször lenyilatkozta, hogy szívesen látná őt az Interben.