Vágólapra másolva!
Az előző idény végén ugyan bejelentette visszavonulását, az NB II-es Kazincbarcikában azonban mégis tovább futballozik Komlósi Ádám, ez azon a keddi sajtótájékoztatón derült ki, amelyen a KBSC és a város vezetése beszámolt a labdarúgócsapatot érintő változásokról.

"Itt születtem, és a családommal úgy határoztunk, hogy ide térünk vissza, itt akarunk letelepedni" - kezdte az indoklást a 33 éves, tízszeres válogatott, hétszeres magyar bajnok védő.

"Való igaz, korábban azt mondtam, hogy elegem van a labdarúgásból, és visszavonulok, de ahogy teltek a napok, egyre erősödött bennem az érzés, hogy talán mégsem kellene ilyen kurtán-furcsán befejezni. Mehettem volna az NB I-be, de oda már nem akartam. Úgy határoztam, hogy annak a csapatnak igyekszem segíteni, amelynek nagyon sokat köszönhetek, és ahonnan 16 évesen elindult a karrierem. Jól érzem magam itthon, és noha még csak néhány edzésen vettem részt, hamarosan megismerkedem leendő társaimmal. Nem érzem rangon alulinak, hogy az NB II-ben játszom majd, váltani kellett, mert új impulzusra volt szükségem. Jó közösségbe kerülök, és ebben az osztályban is találok megfelelő kihívást magamnak."

A sajtótájékoztatón Szitka Péter polgármester elmondta, hogy a település éves szinten 270 millió forintot fordít sportcélokra, Szabó János, az NB II Keleti csoportjában szereplő KBSC vezetőedzője pedig arról számolt be, hogy a nyáron mostanáig 19 labdarúgó távozott a keretből, és kilenc érkezett, de várnak még Diósgyőrből is több új futballistát. Az alapos átalakítás után a csapat célja az 5-8. hely valamelyikének megszerzése.