Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai szerint a svédek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt fontos önbizalomnövelő győzelmet arattak Izland ellen (4-0). Korcsmár Zsolttal maradéktalanl elégedett volt Egervári Sándor szövetségi kapitány és a csapattársak is, ami azért is fontos, mert a középső védő Juhász Roland és Vanczák Vilmos eliltás miatt nem játszhat a svédek ellen. A csapatkapitány Hajnal Tamás szerint a védelem jobb oldalán még van mit javítani.

"Az első félidőben jól játszottunk, de a szünet előtt kapott második gól eldöntötte a meccset" - értékelt az izlandiak szövetségi kapitánya, Ólafur Jóhannesson, aki az [origo] kérdésére elmondta, hogy nem lepte meg őt a magyar válogatott. Szerinte technikailag képzett játékosokból áll a magyar csapat, és nagyon gyors támadófocit játszik, amellyel a svédeknek is meggyűlik majd a baja.

"Egy barátságos meccs soha nem könnyű a válogatottnál, mert a szurkolók mindig győzelmet várnak, ezért is volt fontos, hogy jó játékkal nyerni tudtunk" - mondta a magyarokat irányító Egervári Sándor. "Nemcsak az előre játékban, hanem a védekezésben is fontos információkhoz jutottunk, nagyon elégedett voltam Korcsmár Zsolt és Varga József játékával. A most debütáló Korcsmár egy intelligens, nagyon jó játékos, korábban az U20-as válogatottnak is az egyik legjobbja volt, és látszott rajta, hogy előbbre tart játékban, hiszen Norvégiában már régóta megy a bajnokság, ő pedig hétről hétre lehetőséget kap klubjában."

A Brann Bergen magyar védőjének jó teljesítménye azért is volt fontos, mert Juhász Roland és Vanczák Vilmos eltiltása miatt nem játszhat a svédek ellen. A válogatottban most debütált Korcsmár nagyon jól érezte magát a csapatban.

"Annak ellenére, hogy felforgatott volt a védelmünk, szerintem jól meg tudtuk oldani a feladatot, egyszer-kétszer tudtak csak mögénk kerülni az izlandiak, de akkor is tudtunk korrigálni, talán két kapuralövése volt az egész meccsen az ellenfélnek. Nagyon jól éreztem magam a válogatottban, szeretném, ha Sanyi bácsi továbbra is számítana rám, de tudom, hogy vannak előttem néhányan a rangsorban. Van annyi ebben a csapatban, hogy a svédek elleni meccsen, sok néző előtt képes legyen a bravúrra" - mondta Korcsmár, aki akár Zlatan Ibrahimoviccsal is szembe kerülhet a következő Eb-selejtezőn.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Korcsmár Zsolt fején egy korábbi ütközés miatt össze kellett varrni a bőrt

Az [origo] kérdésére a magyar védő néhány mondatban jellemezte a Milan csatárát. "Vitathatatlanul Európa egyik legjobb csatára, akinek nagyon kellemetlen a stílusa, és aki meccseket tud eldönteni. Több olyan támadó ellen is játszottam már, akik a Premier League-ből kiöregedtek, és Norvégiába igazoltak, de ő más szint. Ibrahimovicnál jobb focista ellen még nem játszottam."

Lázár Pál sérülése miatt a jobbhátvédet játszott Varga Józsefnek nem volt idegen ez a poszt. "Mindenki azt kérdezi, hogy mennyire volt új nekem ez a szerepkör, de Debrecenben is előfordult már, hogy sérülések és eltiltások miatt jobbhátvédet játszottam. Nyilván a belső középpályás az eredeti posztom, de a válogatottban bárhol szívesen játszom, és szerintem sikerült megoldanom ezt a feladatot is. Hazai pályán négy gólt lőttünk Izlandnak, kis szerencsével ez több is lehetett volna. Megfelelő önbizalmat szereztünk, tökéletesen szolgálta a felkészülést ez a meccs, és remélem, hogy ennek a fölényes győzelemnek köszönhetően még többen kijönnek majd a svédek elleni Eb-selejtezőre" - mondta a Debrecen játékosa.

"Nem számítottunk ilyen sima győzelemre, döntő volt, hogy ma be tudtuk rúgni a helyzeteinket" - kezdte az értékelést a válogatott balhátvédje, Laczkó Zsolt. "Nem rossz csapat az izlandi, de sokat számított, hogy megszereztük az első gólt, ez önbizalmat adott a csapatnak. Egy kicsit későn, 27-én kezdődik a bajnokság az olasz másodosztályban, most ért véget az alapozás, így nem volt könnyű számomra ez a meccs, de megpróbálok minél többet edzeni, hogy a svédek elleni Eb-selejtezőre minél jobb állapotba kerüljek."

Forrás: AFP
Varga nem először játszott jobbhátvédet

Laczkó szerint már sokkal jobb a helyzet a Sampdoriánál, mint tavaly volt, amikor Koman Vladimir szerint fenyegették, terrorizálták őket a szurkolók. "A tavalyi állapotokat már mindenki elfelejtette. Minden posztra két-három jó játékosunk van, erős a csapatunk, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, hogy feljussunk. Több mint valószínű, hogy maradok a Sampdoriában."

A magyar válogatott csapatkapitánya, Hajnal Tamás szerint még van mit tanulni a svédek elleni meccs előtt. "Hurráhangulat azért nincs, a helyén kell kezelni ezt a győzelmet, amely amellett, hogy önbizalmat adott, azért is volt fontos, hogy a védelemben helyet kapó Korcsmár Zsolti és Varga Józsi is megismerje ezt a légkört. Mindketten nagyon jól megoldották a feladatukat, de a jobb oldalunkon azért még van mit javítani, mert az izlandiak többször is megbontottak ott minket. Tanulni kell ebből, többet kell segítenünk a másiknak a védekezésben, mert a svédek azért technikailag képzettebbek, és kegyetlenül kihasználhatják majd, ha ilyen lyukak keletkeznek a védelmünkben."

A második félidőben, a kétcsatáros felállásban veszélyesebben játszott a magyar válogatott, bár akkor már két góllal vezetett. Az [origo] azon kérdésére, hogy egy vagy két támadóval kezd-e majd a válogatott a svédek ellen, Egervári Sándor kitérő választ adott. "Sok függ attól, hogy Gera Zoli felépül-e addig. A svédek mindenesetre teljesen más játékerőt képviselnek, mint az izlandiak."

Forrás: MTI/Földi Imre
Az izlandiak sztárja, Gudjohnsen sem bírt a jól szervezett magyar csapattal

Az első félidőben a nagydarab izlandi védők között őrlődő Rudolf Gergely szerint neki jobban fekszik a kétcsatáros játék. "Az én pozícióm az árnyékék. Az első félidőben feltolt csatárt játszottam, de szerintem itt is jól ment a játék, a gólomnál pedig nagyszerű labdát kaptam Hajnal Tomitól" - mondta Rudolf. "Jó volt gólt lőni és jó volt újra a válogatottban játszani, hiszen az előző két meccsen sérült voltam. Nagyszerűen szolgálta a felkészülésünket ez a meccs, mert hasonló stílusban játszottak az izlandiak, mint a svédek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy újra találkoztunk a srácokkal, volt egy-két új ember, akik nagyszerűen játszottak, önbizalmat is szereztünk. Ha ilyen elszántsággal és ilyen jól játszik a csapat, akkor a svédek ellen sem lesz gond."

Rudolf Gergely a meccs után, miközben a többiek ünnepeltek, kisebb szóváltásba keveredett Koman Vladimirral. "Semmi különös nem történt, egy helyzetet beszéltünk meg, amit mindketten máshogy láttunk, sokszor előfordul az ilyen. Építő jellegű vita volt, hiszen ha például a svédek elleni meccsen hasonló szituáció adódik, a végeredmény szempontjából döntő lehet, hogy milyen megoldást választunk."

A magyar válogatott szeptember másodikán fogadja Svédországot a Puskás Ferenc-stadionban.