Vágólapra másolva!
Hiába engedte volna el a Schalke 04 Raúlt a Blackburnhöz, ahol barátja, a szintén exrealos Míchel Salgado is futballozik, a spanyol csatár nem akart távozni Gelsenkirchenből.

A tavalyi nyár egyik legváratlanabb igazolása volt, amikor a Real Madrid legendája, Raúl aláírt a Schalkéhoz. A spanyol támadó Gelsenkirchenben is kedvenc lett, gólerősen futballozott, és olyan jól érzi magát, hogy most nemet mondott a Blackburn Rovers ajánlatára.

A gelsenkircheniek sportigazgatója, Horst Heldt a Bildnek elmondta, hogy az angol egyesület hivatalosan is ajánlatot tett Raúlért, és bár alapvetően nem akarják eladni klasszisukat, amennyiben a játékos távozni szeretne, akkor nem állnak az útjába. Raúl még madridi időszakában többször is beszélt arról, hogy lenyűgözi őt az angol stadionok atmoszférája, és szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben, ám végül a Bundesligában kötött ki, ahol a drukkerek szintén remek hangulatot teremtenek. Amikor a Schalke a BL-ben kiverte az Intert, a spanyol támadó maga is bement az ultrák közé.

A német lapok szerint ugyanakkor Raúl elégedetlen azzal, hogy a gelsenkircheniek mestere, Ralf Rangnick egy sorral hátrébb vezényelte, és amolyan karmesterként játszatja. Ez azonban csúsztatásnak tűnik, mert már az előző idény második felében is amolyan árnyékék volt, és a futómennyiségére sem lehetett panasz.

Az sem tűnt mellékesnek viszont, hogy a Blackburnben ott van Raúl egykori madridi klubtársa és jó barátja, Míchel Salgado. Heldt azonban a klub honlapján közölte: a spanyol klasszis maradni akar.

További átigazolási hírek

A Sochaux cseh csatára, Václav Sverkos hazatért a Baník Ostravába.

A Werder Bremen csatára, Kevin Schindler a St. Pauliba igazolt.

A Juventust az orosz Rubin Kazany brazil középpályásával, Carlos Eduardóval hozták kapcsolatba.