Vágólapra másolva!
A mérkőzést tíz emberrel befejező Haladás 2-1-re legyőzte idegenben az FTC-t az NB I hatodik fordulójában. A szombathelyiek több mint 29 év után diadalmaskodtak a zöld-fehérek otthonában, ezt megelőzően utoljára 1982. április 10-én nyertek az Üllői úton. A  Ferencváros továbbra is nyeretlen a bajnokságban.

NB I, hatodik forduló:
Ferencváros - Haladás Sopron Bank 1-2 (0-1)
Albert-stadion, 4000 néző
v.: Iványi
Ferencváros: Végh - Balog (Csizmadia, 44.), Rodenbücher, Otten, Junior - Jovanovic, Lisztes (Félix, 77.), Rósa - Somalia (Tóth B., 60.), Pölöskey, Oláh
Haladás: Rózsa - Sluka, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Nagy I. G., Kovács I. (Oross, 66.), Iszlai, Halmosi - Kenesei (Rajos, 87.), Vujovic (Búrány, 52.)
gól: Rósa (72., 11-esből), illetve Vujovic (5.), Halmosi (56.)
kiállítva: Sluka (63.)
sárga lap: Lisztes (46.), Jovanovic (86.), Junior (90.), illetve Vujovic (52.), Sluka (59.), Rózsa (76.), Oross (93.)

Először ült a Ferencváros kispadján Nagy Tamás, aki Prukner László lemondását követően lett megbízott vezetőedző. Volt egy másik debütáló is a zöld-fehéreknél, a 40 éves Végh Zoltán állt a kapuban, akinek ez volt pályafutása 570. első osztályú bajnoki mérkőzése.

A hazai drukkereket már az ötödik percben hidegzuhany érte, amikor Vujovicnek a jobbösszekötő helyéről leadott lövése a bal alsóban kötött ki, Végh hiába vetődött. A Ferencváros Lisztes révén egy kapufát könyvelhetett el az első félidőben.

A fordulást követően hamar növelte előnyét Aczél Zoltán együttese, egy legurítás után ballal tüzelő Halmosi lőtte ki pontosan a jobb alsót. A tanácstalanul játszó Ferencváros a 63. percben nagy lehetőséghez jutott, ugyanis a reklamáló Slukát kiállította Iványi játékvezető, így emberelőnybe került a hazai csapat. A 71. percben Guzmics kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, Rósa magabiztosan belőtte a megítélt büntetőt.

A hajrában a Ferencváros minden erejét mozgósította az egyenlítés érdekében, az utolsó másodpercben még kapufája is volt az együttesnek, de az eredmény már nem változott.

"Érthetetlen volt számomra, ahogy kezdtük a mérkőzést, nem ezt beszéltük meg" - idézte a mérkőzés után az FTC edzőjét, Nagy Tamást a csapat hivatalos weboldala. "Felkészültünk az ellenfelünkből, ennek ellenére egy tanácstalan, kevésbé határozott csapatot láttam a pályán. A héten ennek nyoma sem volt az edzéseken. Sokszor azt éreztem, hogy hárman-négyen játszottunk nyolc-kilenc ellen. Sajnos, lelkesedésben is különbség volt a két csapat között, ez pedig elfogadhatatlan. Amíg itt vagyok, ebből a keretből próbálom meg kipréselni a legtöbbet, ez nem ígéret, én ilyen vagyok."

"Nem tudom, hogy miért ültük rá az eredményre a vezetésünk után" - mondta Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője. "Az első félidő első negyedórájában játszottuk azt, a mit megbeszéltünk, utána nem. Szünet után rúgtunk még egy gólt, aztán pedig elkezdtük húzni az időt, pedig ezt senki nem mondta a játékosoknak. Ilyenkor le kell vinni a földre a labdát, és futballozni kell. Nehézzé tettük magunkank mérkőzést, de megérdemelten nyertünk."

A bajnokság állása:

1.6600133+1018
2.6600104+618
3.641198+113
4.6402157+812
5.6312115+610
6.6312138+510
7.631255+010
8.622297+28
9.622265+18
10.6222810-28
11.621357-27
12.6123712-55
13.602448-42
14.602439-62
15.6024615-92
16.6015314-111


A góllövőlista élcsoportja:
5 - Danilo (Honvéd), Peric (Kaposvár)
4 - Maric (Pápa), Melczer (Siófok), Seydi (DVTK)
3 - Alves (Videoton), Bódi (DVSC), Coulibaly (DVSC), Foxi (Kecskemét), Gyurcsó (Kecskemét), Horváth Zs. (Pécs), Kulcsár T. (DVSC), Németh N. (Honvéd)
2 - Bartha (Paks), Budovinszky (DVTK), Dudás (Győr), Kenesei (Haladás), Kulcsár D. (Vasas), Litsingi (Kecskemét), Luque (DVTK), Nagy O. (Pécs), Nikolics (Videoton), Pilibaitis (Győr), Simic (Vasas), Vasiljevic (Videoton), Vayer (Paks)

A forduló korábbi eredményei:
Újpest FC - Diósgyőri VTK 1-1
Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 0-2
Videoton FC - Pécsi MFC 4-1
MVM Paks - Győri ETO FC 1-2
Kecskeméti TE - Budapest Honvéd 3-1
BFC Siófok - Kaposvári Rákóczi 3-1
ZTE FC - Vasas-Híd 1-1

A hetedik forduló programja:
augusztus 26., péntek:
Győri ETO FC - ZTE FC 18 ó

augusztus 27., szombat:
Diósgyőri VTK - BFC Siófok 15 ó
Budapest Honvéd - Videoton FC 17.30
Pécsi MFC - Lombard Pápa Termál FC 19 ó
Kaposvári Rákóczi - MVM Paks 19 ó

augusztus 28., vasárnap:
DVSC-TEVA - Újpest FC 16 ó
Vasas-Híd - Ferencváros 18 ó
Haladás Sopron Bank - Kecskeméti TE 18 ó