Vágólapra másolva!
Botrányos jelenetek kísérték Felcsúton a Videoton-Puskás Akadémia és az MTK másodosztályú bajnokiját vasárnap - írja a Fejér Megyei Hírlap.

Az újság tudósítása szerint a találkozó lefújása után vendégek szurkolóit a helyszínen levő Orbán Viktor miniszterelnök szidalmazása miatt távozásra szólította fel Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke. A mintegy harminc fős MTK-s keménymag ettől feldühödött, Mészárost a biztonságiaknak kellett megvédeniük, akik végül kiszorították a fővárosiakat a stadionból.

A lap szerint a csetepaté az utcán folytatódott, Mészáros Lőrinc megkérte Domonyai Lászlót, az MTK ügyvezetőjét, hogy bírja jobb belátásra a csapat drukkereit, ám Domonyai erre mindössze csak annyit mondott, intézkedjenek a rendezők.

A lap úgy tudja, az incidens során tettlegesség is történt Mészáros Lőrinccel szemben, az eseményekről videofelvétel készült.

A találkozót a vendég MTK nyerte 2-1-re.