Vágólapra másolva!
Carlos Tévez először vallott nyári depressziójáról, a Manchester City támadója ugyanakkor kikérte magának, hogy szándékosan hagyta volna ki a tizenegyest Uruguay ellen a Copa Américán.

Tévez hiába szerette volna elhagyni a Manchester Cityt, nem sikerült őt eladni a nyári átigazolási szezonban, így legalább januárig az angol klub alkalmazásában marad. Az argentin válogatott támadó ugyanakkor jelentős súlyfölösleget szedett fel, ezért be kellett vonulnia egy klinikára.

"Komoly depresszióval küzdöttem, és ebben az időszakban mást sem csináltam, csak ettem és ettem. Hat kiló fölösleg feljött rám, így muszáj volt szakemberek segítségét kérnem. Eddig ezt csak a családomnak és a barátaimnak mondtam el" - nyilatkozta a People angol magazinnak Tévez. A depresszió egyik kiváltó oka az volt, hogy a szurkolók azzal vádolták meg, hogy az Uruguay elleni Copa-meccsen szándékosan hagyta ki a büntetőt, hogy a kiesés miatt menesszék Sergio Batista szövetségi kapitányt.

"Nem vagyok olyan szar alak. Kritizálhatnak akkor, ha rosszul játszom, de azt nem tudom elviselni, hogy valaki azt terjessze rólam, hogy azért nem rúgok be egy tizenegyest, hogy kirúgassam a szövetségi kapitányt. Ezeket a támadásokat sem tudtam akkor feldolgozni" - nyilatkozta Tévez, akinek megoldódtak családi problémái is, hiszen kibékült feleségével és gyermekeivel, és rövidesen együtt költöznek vissza Angliába.