Vágólapra másolva!
Legalább 130 ember megsérült kedd éjjel Kairóban az egyiptomi futballszurkolók és a helyi rendőrök összecsapásában - adta hírül az egyiptomi állami hírügynökségre hivatkozva a CNN.

Az összecsapás az al-Ahly és a Kima Aswan nevű csapatok kupamérkőzése után tört ki, miután a stadiont biztosító rendőrök rátamadtak az őket provokáló szurkolókra - írja a CNN. A sérültek közül hetvenketten tartoztak a rendfenntartók közé, a többiek szurkolók voltak. Az egyiptomi Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint hetvenkét embert szállítottak a stadionhoz közeli kórházba, sokakat súlyos állapotban.

Az al-Ahly honlapja szerint egy embert halálra gázoltak, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg. A Belügyminisztérium szerint az összecsapás előtt a szurkolók többek között a nézőtérről letört székekkel és kövekkel dobálták a rendőröket, akik tizenhárom embert vettek őrizetbe.