900 millió egy fiktív magyar futballcsapatra - MTV-szerkesztő is vádlott lehet a csalásban

gól, háló, kapus, foci, football
Vágólapra másolva!
Hétfőn állnak első alkalommal bíróság elé annak a bandának tagjai, akik az elmúlt években összesen 900 millió forint támogatást csaltak össze egy fiktív magyar focicsapatra, írja a Delmagyar.hu.

A lap úgy tudja, a vádirat ismertetésével megkezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon az a büntetőügy, melynek tárgyát csalás- és vesztegetés bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége képezi.

A Delmagyar.hu szerint a vádirat lényege szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlottak 2004 és 2009 között több magánszemélytől több mint 900 millió forint készpénzt vettek át kölcsön jogcímén azzal a szöveggel, hogy azt a tulajdonukban lévő futball klub beindítására, különböző pályázatok önerejének biztosítására fordítják. A pénzt ráadásul befektetési céllal kérték - kamatfizetési kötelezettség mellett -, amely tevékenységre PSZÁF-engedéllyel nem rendelkeztek.

A kölcsönadókat - egyebek mellett egy valótlan tartalmú, hamis likviditási szerződés készítésével és felhasználásával - tévedésbe ejtették és folyamatosan tévedésben tartották a pályázatokkal kapcsolatos elbírálások, kifizetések tekintetében. A kölcsön összegét egyetlen esetben sem fizették vissza. A lap úgy tudja, a sértettek megtévesztése érdekében képesek voltak addig is elmenni, hogy lefizették a Magyar Televízió egyik munkatársát azért, hogy a Telesport internetes oldalán egy valótlan tartalmú cikket jelentessen meg a vádlottak tulajdonát képező futball klub és a Mercedes gyár közötti szponzori szerződésről.

Az első- és másodrendű vádlott előzetes letartóztatásban van, a harmadrendű vádlott pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. Az ügyészség a vádiratában az első-, másod- és harmadrendű vádlott esetében végrehajtandó, míg a negyedrendű vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.