Vágólapra másolva!
Egervári Sándor szövetségi kapitány a Magyar Labdarúgó Szövetség weboldalán vezetett blogjában azt írja, hogy hamarosan elutazik Angliába, hogy - Gera Zoltán és Priskin Tamás mellett - információkat gyűjtsön az általa eddig mellőzött Buzsáky Ákosról. A 29 éves középpályás a Queens Park Rangers játékosaként a Premier League-ben szerepel.

"Több mint egy hét eltelt a svédek és a moldávok elleni meccsek óta, de a folyamatosan érkező visszajelzések miatt még most is rendkívül jóleső érzés, hogy milyen sok magyar szurkolónak tudott örömet szerezni a csapat" - fogalmazott Egervári Sándor, majd hozzátette: az élet megy tovább, "a tegnap sikereiből nem lehet megélni", ezért a szakmai stáb többi tagjával már a finnek elleni mérkőzésre készül.

"Beszereztük a finn válogatott legutóbbi mérkőzéseinek felvételeit, és kollégáimmal alaposan kielemezzük azokat, akárcsak a saját meccseinket, hiszen a győzelmek ellenére ez utóbbiaknak is vannak fontos tanulságai" - írta az MLSZ.hu-n vezetett blogjában a szakember, aki már azon gondolkodik, hogy miképp állítsa össze az októberi, finnek elleni Eb-selejtező keretét.

"A következő másfél hét arról szól, hogy felmérjük az előző mérkőzésekről hiányzó játékosok felkészültségi állapotát. Hamarosan elutazom Angliába, ahol Gera Zoltánt és Buzsáky Ákost is meglátogatom, igyekszem a lehető legtöbb információt begyűjteni róluk. Kiemelt figyelemmel kísérjük a jó formában lévő Priskin Tamás sorsát, valamint a jelenleg csapat nélkül lévő Lipták Zoltánt is" - folytatta Egervári.

Gera Zoltán bokaműtétjéből már felépült, a következő angol fordulóban már helyet kaphat a WBA keretében, Priskin Tamás viszont kegyvesztett lett a másodosztályú Ipswichnél, amelyből távozni szeretne. Buzsáky Ákos az előző fordulóban nem szerepelt a QPR-ban, ám összességében nem rossz az eddigi négy meccsen elért mérlege: kétszer kezdő volt, egyszer be-, egyszer lecserélték.

Lipták Zoltán a Videotonban egy hónapja még csapatkapitány volt, de a hírek szerint egy nyilatkozata miatt előbb elvették a karszalagját, majd a keretből is száműzték (minderről Paulo Sousa vezetőedző is beszélt a Videoton szurkolói ankétján). A védő augusztus végén szerződést bontott a magyar bajnokkal, most ingyen igazolható, és csapatot keres.

A finnek elleni meccs előtt október 3-án, hétfőn találkozik a csapat Telkiben, akkor kezdődik meg a közvetlen felkészülés a mérkőzésre. Egervári szerint ezúttal különbözik a program a megszokottól, mert a pénteki játéknapon a magyar válogatott nem lép pályára. "Így több mint egy hetünk lesz arra, hogy felkészüljünk a finnek elleni összecsapásra. A finn-svéd meccs eredményétől függően hatalmas lehet a tét a mérkőzésen, de a riválisok szereplésétől függetlenül remélem, hogy a válogatott október 11-én ismét örömet tud okozni a szurkolóknak" - zárta szavait a szövetségi kapitány.

Ha a svédek kettő (vagy annál kevesebb) pontot szereznek a finnek elleni, idegenbeli, és az ezt követő, hollandiai Eb-selejtezőn, a magyarok pedig legyőzik Finnországot, akkor az Egervári-csapat végez a csoport pótselejtezőt érő második helyén. Ha a svédek a két meccsből akár az egyiket megnyerik, akkor mindenképpen másodikak, függetlenül a magyar-finn végeredményétől.