Vágólapra másolva!
A Real Betis 4-3-ra legyőzte a sérülése ellenére kispados Pintér Ádámot nélkülöző Real Zaragozát, míg az Espanyol a 35 éves uruguayi Walter Pandiani góljával verte a vendég Getafét a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában.

A sevillai találkozón 12 perc alatt gyorsan elhúzott a Betis, majd a 2-1-es félidő után egy újabb 11-essel, illetve Cruz újabb góljával pillanatok alatt növelte előnyét (4-1). A 69. percben kiállították a hazaiak kapusát, Castót, mire a csereként beállt zaragozai Carlos két perc alatt két gólt lőtt, így a vége 4-3 lett.

A négy meccs után - egyedüli csapatként - hibátlan Betis csütörtöki sikerével élre állt.

A Soccerway.com ás a Soccernet.com szerint a vendégcsapat kispadján ült Pintér Ádám, aki pedig a mérkőzés előtt megsérült.

Az NSO.hu úgy tudja: a Zaragoza csütörtöki edzésén a magyar válogatott futballista jobb combjában egy ödéma keletkezett, aki nem is tudta végigcsinálni csapata edzését, miután szúrást érzett a jobb lábában. A Zaragoza orvosai a tréninget követően kórházba szállították a játékost, ahol megvizsgálták, de csak a következő egy-két napban derül ki, hogy mennyire súlyos az állapota. A Zaragoza honlapja szerint az már biztos, hogy a középpályás nem futballozhat vasárnap a Málaga ellen.

A sevillai meccs hét gólja:


Primera División, 5. forduló:
Real Betis - Real Zaragoza 4-3 (2-1)
gól:
Santa Cruz (7., 49.), Sevilla (12., 11-es), Etxebarria (47., 11-es), illetve Juárez (36.), Carlos (77., 79.)
piros lap: Casto (69., Betis).

Espanyol - Getafe 1-0 (0-0)
gól:
Pandiani (92.)

Pandiani durván bevágta a léc alá:


szerdán játszották:
Valencia - FC Barcelona 2-2
Atlético Madrid - Sporting Gijón 4-0
Málaga - Athletic Bilbao 1-0
Racing Santander - Real Madrid 0-0
Rayo Vallecano - Levante 1-2

kedden játszották:
Villarreal - Real Mallorca 2-0
Osasuna - Sevilla 0-0
Real Sociedad - Granada 1-0

1.440095+412
2.431085+310
3.430172+59
4.4220174+138
5.422053+28
6.422042+28
7.4211103+77
8.421181+77
9.421154+17
10.420244+06
11.412133+05
12.412129-75
13.411248-44
14.4112511-64
15.410314-33
16.410316-53
17.402238-52
18.401347-31
19.401337-41
20.400429-70