Vágólapra másolva!
Pollák Zoltán szerint klubja, az Újpest FC tartozik neki, sokszor ennivalóra sincs pénze, az albérletet sem tudja fizetni, ezért utcára kerülhet a családjával, Bartha Csaba ügyvezető igazgató pedig kirúgta őt, mert állítólag túl sokba kerül a klubnak. Az Újpest közleményben reagált Pollák szavaira, a klub állítja: nem tartoznak a játékosnak, aki szerintük a prémiumokkal együtt hétszámjegyű összeget kap havonta, és nem is rúgták ki. Sallói István, az Újpest korábbi ügyvezetője szerint Pollák három és fél év alatt körülbelül 30-40 millió forintot kereshetett, viszont soha nem tudta megfelelően kezelni a pénzt.

Pollák Zoltán a pénteki Nemzeti Sportban azt nyilatkozta, annyira rossz anyagi körülmények között él, hogy volt olyan bajnoki, amelyen korgó gyomorral játszott, mert nem volt mit ennie, és az albérletéből ki kell költöznie, mert nem tudja fizetni.

"Rövid időn belül másodszor is utcára kerülök a feleségemmel és a kislányommal, nem tudjuk kifizetni az albérletet, így mennünk kell. Hogy miként és hova, fogalmam sincs. Sokan talán el sem hiszik, de volt olyan meccs, amelyen üres gyomorral léptem pályára. Nem volt pénzem arra, hogy egyek. Korgó gyomorral futballoztam, de nemcsak én, mások is. A többiek hallgatnak, de nálam betelt a pohár" - nyilatkozta Pollák, aki szerint élő szerződése ellenére Bartha Csaba ügyvezető kirúgta őt, mivel túl drága játékos, és a klub nem tudja fizetni.

Átmenetileg nem edzhet Pollák Újpesten

Az Újpest FC közleményben reagált Pollák szavaira, a klub szerint a játékos valótlant állít. "Pollák Zoltán nincs kirúgva Újpestről, ő az egyik legjobban megbecsült tagja a keretnek. Nem csupán a prémiumokkal együtt hétszámjegyű juttatásaival, hanem azzal is, hogy ő volt az, aki mindig a leghamarabb hozzájuthatott a pénzéhez a keret tagjai közül. Az Újpest FC Pollák Zoltánnak sem fizetéssel, sem prémiummal nem tartozik. Az Újpest FC a játékos valótlanságokat tartalmazó nyilatkozatát, az ügyben tanúsított hozzáállását fegyelmi vétségnek tekinti, és átmenetileg felmentette az edzések látogatása alól."

Pollák a Nemzeti Sportban elmondta, hogy hét év alatt hét albérletben lakott, de mindegyikből költöznie kellett, mert nem tudott fizetni érte. "Legutóbb nyáron kellett költöznünk, akkor az Újpest tulajdonosának egyik lakásában éltünk. Éppen edzőtáborban voltam a csapattal, amikor szóltak, hogy költözni kell. A főnököm ingatlanja volt, ott is fizetnem kellett, de egyszer csak szóltak, hogy azonnal el kell hagyni a lakást. Az volt az ajánlat, hogy költözzek ki a pályára, a családom meg menjen, ahová akar."

Az Újpest erre így reagált közleményében: "Az Újpest FC, annak ellenére, hogy ez a játékos szerződésében nem szerepelt, lakáshoz segítette Pollák Zoltánt, akinek ezért a piaci árnak csupán töredékét kellett bérleti díjként fizetnie."

Forrás: MTI/Soós Lajos

Bartha Csaba és az Újpest szerint nem tartoznak Pollák Zoltánnak

"Három és fél év alatt körülbelül 30-40 millió forintot keresett"

Sallói István 2007 és 2009 között a klub ügyvezetője volt, szerinte az Újpesten 2008 óta játszó Pollák soha nem tudta megfelelően kezelni a pénzt "Egyszer választás elé állítottuk a játékosokat, hogy vagy marad a teljes fizetésük, de akkor csúszás várható, vagy pedig megfelezzük a bérüket, de azt idejében megkapják. Habozás nélkül mindenki a csúszást választotta, és bár sok játékos valóban később kapta meg a fizetését, Pollák Zoltán azonban többnyire kiharcolta magának, hogy idejében megkapja a pénzt. Bár már nem tudom a pontos összeget, de három és fél év alatt körülbelül 30-40 millió forintot kereshetett, ezért úgy érzem, méltánytalan, hogy előjött ezzel a nyilatkozattal, és ilyen egyoldalúan tálalta a helyzetet. Ráadásul ő volt az a játékos, aki soha nem tudta megfelelően kezelni a pénzét" - mondta az [origo]-nak Sallói.

Kíváncsiak lettünk volna Pollák Zoltán véleményére, de nem sikerült elérni, csapattársától, Rajczi Pétertől is szerettük volna megtudni, hogy valóban a Pollák által elmondott állapotok uralkodnak-e Újpesten, de a csatár nem akart nyilatkozni. "Szombaton életbevágóan fontos meccsünk lesz a Haladással, a csapatnak most ezzel kell foglalkoznia, nem kívánok nyilatkozni az ügyben" - mondta Rajczi.

"Idegileg ez kicsinálja a játékosokat"

Sikerült viszont szóra bírnunk Mészöly Gézát, aki szerint lehet valóságalapja Pollák szavainak. "Nem tudtam, hogy ilyen problémái vannak Zolinak, de nyilván nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy a Paks elleni meccs előtt nem evett semmit" - kezdte a klub korábbi edzője, akit augusztusban menesztettek a kispadról, de a szóban forgó mérkőzésen nem ő volt a csapat edzője.

"Arról tudtam, hogy csúsznak a fizetések, de azt nem tudtam, hogy éheznének a játékosok. Amikor én még Újpesten dolgoztam, akkor külön kisírtam a tulajdonosnál, hogy legyen mindig ebéd, mert a profi sportban az étkezés egy alap dolog. Pollák Zolinak egyébként is voltak problémái a vezetőséggel, és ahogy hallom, neki is el kell jönnie Újpestről, nagyon sajnálom, mert ő egy komoly ember, aki ha megkapja a pénzét, azaz a másik fél is teljesíti a szerződésben rögzítetteket, akkor nagyon megbízhatóan teljesít, és fontos láncszeme a csapatnak. Nem csodálom egyébként, hogy sokaknál betelik a pohár, az elmúlt négy-öt évben nem lehetett annyit keresni Újpesten, hogy az ember félre is tudjon tenni, sőt, szinte folyamatosan csúsztak a fizetések, amit csak rövid távon lehet kibírni, idegileg ez kicsinálja a játékosokat."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Pollák szerint megélhetési gondokkal küzd

Az Újpestről szintén távozott Fehér Csaba a Sport Plusz hetilapnak elmondta: annyira rossz körülmények között éltek Újpesten, hogy előfordult, hogy húszan utaztak edzésre egy tizenhat fős busszal, Balajcza Szabolcs csapatkapitány pedig mindenkitől begyűjtött 200 forintot, hogy vécépapírt vegyenek a csapatnak. "Meg tudom erősíteni, valóban volt ilyen gyűjtés, és én is próbáltam segíteni, például vettem egy kaput, mert nem volt rá pénze a klubnak" - mondta Mészöly Géza.

Böőr tartozását korrektül rendezi az Újpest

Az [origo] kíváncsi volt Böőr Zoltánnak, a REAC játékosának véleményére is. "Megdöbbenve olvastam Zoli nyilatkozatát" - kezdte a 21-szeres válogatott focista, akivel szeptemberben bontottak szerződést Újpesten. "Nem tudtam a dologról, mert Zoli egy magába forduló, zárkózott ember, amolyan magányos farkas típus. Persze ettől még igaz is lehet, amit mond, az sem titok, hogy az Újpest nekem is tartozik, de a klub korrektül elkezdte rendezni az elmaradást."

Bartha Csabát szerettük volna megkérdezni még néhány dologról, például arról, hogy szerinte miért van az, hogy az utóbbi időben szinte csak negatív hírek jelennek meg az Újpestről a médiában, hogy miért távoznak a csapattól furcsa körülmények között olyan, Magyarországon kifejezetten jónak számító játékosok, mint Fehér Csaba és Böőr Zoltán, hogy valóban csúsznak-e a fizetések, és előfordulhat-e olyan, hogy egy NB I-es focistának nincs pénze ételre, de az ügyvezető így reagált: "A közleményben minden benne van, egyéb felmerülő kérdésre nem tudok válaszolni."

Az Újpest a közleményben kitért a negatív hírekre, szerintük rágalomhadjárat indult ellenük: "Az Újpest FC egy ideig türelmesen figyelte a klubunk ellen indított rágalomhadjáratát, amelyet a nyilatkozók, médiumok legtöbbször légből kapott összeesküvés-elméletekkel színeztek. Pollák Zoltán pénteken megjelent nyilatkozatával azonban túl messzire ment, így az Újpest FC vezetése úgy döntött, hogy a bíróság előtt számoltat el mindenkit, aki valótlan állításaival a klubot hamis színben tünteti fel és azzal kárt okoz."