Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs, az Anzsi Mahacskala magyar válogatott focistája visszatérhet a finnek elleni októberi vb-selejtezőre. A 24 éves szélső ugusztus 27-én, a Rosztov elleni bajnokin törte el kulcscsontját.

"Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint a rajongóknak azért, amit tőlük kaptam a gyógyulásom alatt" - idézi Dzsudzsákot az Anzsi honlapja. "Rengeteg biztató levelet és hozzászólást kaptam a közösségi oldalamon, ez is segített a felépülésben."

"Habár az ütközésekbe még nem nagyon megy bele, jelenleg hetven-nyolcvan százalékos edzésmunkát végez a csapattal. Úgy gondolom, néhány napon belül ismét teljes értékű lehet" - nyilatkozta hétfőn Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere. Hozzátette: reményeik szerint Dzsudzsák ott lehet október 11-én a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a szintén sérülésből felépült Gera Zoltánnak is küldött behívót.

"Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs sérülésük után jelenleg felépülőben vannak, és bár az utóbbi hetekben nem játszottak mérkőzést, már elkezdték az edzéseket" - idézi az MLSZ honlapja Egervárit. "Mindketten fontos láncszemei a csapatnak, nagy egyéniségei a magyar válogatottnak, ezért az említett körülmények között is a meghívásuk mellett döntöttem. Ha kilencven percet nem is bírnak végig, a kispadról beszállva adott esetben nagy segítségére lehetnek a csapatnak."

A magyar válogatott október 11-én a Puskás Ferenc-stadionban fogadja Finnországot az utolsó Eb-selejtezőjén. Addigra eldől, lesz-e tétje a meccsnek: ha négy nappal korábban a svédek megverik a finneket, akkor a magyarokat megelőzve biztosan a csoport második helyén végez.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC)

Védők:
Lázár Pál (Samsunspor), Varga József (DVSC-TEVA), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Lipták Zoltán (klub nélkül), Halmosi Péter (Haladás)

Középpályások:
Koman Vladimir (Sampdoria), Sándor György (Videoton FC), Elek Ákos (Videoton FC), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Dzsudzsák Balázs (Anzsi Mahacskala), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Czvitkovics Péter (Kortrijk)

Csatárok:
Rudolf Gergely (Panathinaikosz), Szabics Imre (Sturm Graz), Priskin Tamás (Ipswich Town)