Vágólapra másolva!
Sisa Tibor egy kuvaiti klubelnök fiát tette ki a csapatból, Csank János rúgással fenyített meg egy renitens focistát, Kovács Ferenc csellel gyógyította meg játékosa állítólagos gyomorfekélyét - az [origo] által megkérdezett magyar edzők szerint előfordul, hogy egy játékos szembeszáll az edzőjével, ahogy a Manchester Citynél, ahol Carlos Tévez nem akart beállni a Bayern München elleni meccsen.

"Ez nem tolerálható, sem a Manchester Citynél, sem Magyarországon, sem sehol" - mondta Prukner László, a ZTE vezetőedzője, akinek volt már olyan játékosa, aki Tévezhez hasonlóan viselkedett.

"Maximálisan egyetértek azzal, hogy a City vezetői kitették a csapatból Tévezt, hiszen ha maradt volna, akkor demoralizálta volna a csapat többi tagját is, arról nem is beszélve, hogy szerintem szerződésszegésnek minősül, amit tett. Nekem is volt olyan játékosom, aki kevésbé volt motivált, amikor kispados volt, vagy hisztizett a pályán, komoly pedagógia eszköztárral kell rendelkeznie egy edzőnek ahhoz, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a televíziók minden meccset közvetítenek, mindenhol ott vannak a fotósok, nem lehet a média elől elbújni, és sokszor az edző is csak később, az internetről értesül arról, hogy mit csinált egy-egy játékosa" - mondta Prukner.

Kirúgta a klubelnök fiát

Sisa Tibor, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzőjének is voltak problémás játékosai. "Amikor Kuvaitban dolgoztam utánpótlás edzőként, kirúgtam egy neveletlen gyereket a csapatból. Aztán megtudtam, hogy ő a klubelnök fia, ám az elnök meglepetésemre megköszönte, hogy végre valaki helyretette a gyerekét, és közölte, hogy neki ilyen edző kell. Később, a felnőttcsapatnál szintén volt egy renitens játékosom, aki nem csinálta azt, amit kértem tőle, ezért kitettem a keretből. Rövid idő után elnézést kért tőlem a médiában és a csapat előtt is, visszakerült a keretbe, és soha többé nem volt vele semmi gondom" - mondta Sisa, aki szerint a klubvezetők döntései is közrejátszanak abban, hogy mennyire hatékonyan lehet megoldani ezeket a problémákat.

Sisa szerint "egy profi focistának mindig a csapat, a társak és a szurkolók rendelkezésére kell állni, mondhatni munkaköri kötelessége játszani, ha azt kérik tőle. Persze nem csak a világ legjobbjai között fordulhat ilyen elő, egy kis falusi csapatnak is lehetnek önkéntes sztárjai, akik értékzavarba kerülnek, és azt hiszik, hogy ők találták fel a labdarúgást. Ilyenkor sokmindent lehet tenni, szituáció- és játékosfüggő, hogy mi a megoldás, de szerintem be kell állítani a sorba a játékostársak közé, hogy ne legyen esélye másfelé húzni a szekeret."

Amikor az edző meggyógyítja a gyomorfekélyt

"Tévezt én már aznap kirúgtam volna, teljesen igazat adok Roberto Mancininek. Ha idáig elfajul a dolog, akkor már nem lehet visszacsinálni, a tüske biztosan megmarad valakiben, az edző pedig elveszíti a tekintélyét" - mondta Mészöly Kálmán, a magyar és a török válogatott korábbi szövetségi kapitánya, akivel 23 éves edzői pályafutása alatt nem történt hasonló eset.

"Természetesen voltak apró sértődések, de ha valaki a kispadra került, akkor csak annyit mondtam neki, mielőtt becseréltem volna, hogy itt a lehetőség, most megmutathatja, hogy mit tud. Az 1982-es, norvégok elleni Eb-selejtező előtt a svájciakkal játszottunk, de sárga lapok miatt nem számíthattam Bálintra és Martosra, akik egyébként stabil kezdők voltak. Nagyon jó játékkal legyőztük Svájcot, és úgy voltam vele, hogy a győztes csapaton nem változtatok, és a Martos-Bálint kettős csak csere lesz a norvégok ellen. Az edzőtáborban láttam, hogy nem pörög a csapat, duzzognak a játékosok, ekkor félrehívtam a hat legjobb játékost, leültem velük, és elmesélték, hogy az a baj, hogy Bálinték nem kezdenek" - mondta Mészöly.

Végül mindegyikükkel leíratta, hogy ők milyen csapattal állnának fel, "és mivel mindenki betette őket a kezdőbe, megváltoztattam a véleményemet. Az edzőtáborban egycsapásra felpörögtek a játékosok, a norvégok ellen 4-1-re nyertünk, Bálint hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, majd kifutott a kispad felé, és csibészesen mutogatta nekem, hogy ki lőtte volna ezt be, ha a kispadra ültetem. Ez is azt bizonyítja, hogy a játékosokkal le kell ülni beszélgetni, ha látja az edző, hogy valami problémájuk van".

Az 1982-es magyar-norvégon Bálint gólja 8.11-nél

Kovács Ferencnek, az 1985-ös UEFA-kupa-döntős Videoton edzőjének is meggyűlt a baja egy-két játékossal, de sikerült kezelnie őket. "Ilyen volt például Nagy II János. A Videoton akkor elnöke, Bencsik István mindig mondta, hogy miért nem küldöm már el, kellemetlen egy játékos, mire én azt válaszoltam, hogy nemcsak nekünk, hanem az ellenfélnek is kellemetlen, szóval hadd maradjon".

"Csibész srác volt, megpróbált egyszer átverni. Úgy döntöttünk, hogy kalóriafizetés gyanánt heti 200 forintos étkezési jegyet adunk a játékosoknak. Nagy II ekkor behozott egy orvosi igazolást, hogy gyomorfekélye van, nem ehet üzemi kaját, csak a felesége főztjét. Mondtam neki, hogy semmi gond, de azért üljön le a csapattal együtt az ebédlőbe, legyünk együtt, és ha végeztünk, akkor hazamehet, és otthon megebédelhet. Megkérdezte, hogy mi lesz a kalóriafizetéssel, hogy kapja meg a 200 forintot, mire én mondtam, hogy majd a többiek megeszik. Na, abban a pillanatban elmúlt a gyomorfekélye. Ezekben nyilvánul meg egy edző feladata, nem abban, hogy leteszi a bójákat a pályán" - mesélte Kovács.

"Nem biztos, hogy ha valakinek sok pénze van, akkor az IQ-ja is magas"

Csank János szerint főleg a pénz miatt fordulhat elő az, ami Carlos Tévezzel történt. "Annak idején egy korábbi nagyhírű edző, dr. Lakat Károly tett ki egy két pontból álló listát az öltözőbe, az első pont szerint az edzőnek mindig igaza van, a második pont szerint, ha mégsincs, akkor az első pont lép életbe. Éppen ezért tökéletesen egyetértek a Manchester City vezetőivel, kíméletlenül ki kell vágni azt a játékost, aki ellenszegül az edzőnek. A futball gazdag embereket csinált ezekből a gyerekekből, az anyagi biztonság pedig magabiztosságba ment át, és sokan törvényen felülinek képzelik magukat. Nem biztos, hogy ha valakinek sok pénze van, akkor az IQ-ja is magas" - mondta Csank.

Forrás: MTI/Varga György

A legutóbb Zalaegerszegen dolgozó szakember úgy véli, nemcsak az edző tudja megoldani ezeket a helyzeteket, hanem a csapat is sokat segíthet abban, hogy beállítson a sorba egy-egy játékost, ha pedig nem megy, akkor ki kell közösíteni a renitenst. "Még játékosként volt egy renitens csapattársam. Az egyik edzésen úgy döntöttem, hogy csapatkapitányként megfegyelmezem, és egy párharcnál keményen odarúgtam neki. Az akkori edzőm látta, hogy mi következik, és mivel egyetértett velem, inkább elfordult, mint ha észre sem venné az esetet, ezután kezesbárány lett a játékosból. Később, edzőként előfordult egy hasonló eset velem az egyik edzésen, én is inkább elfordultam, ebből pedig a renitens játékos érezte, hogy kiközösíthetik a csapatból, ha nem változtat a viselkedésén" - mesélte Csank.

Csank azt mondta, mindig figyelmezteti a játékosait, hogy egy-egy meccsen úgy vágjanak grimaszokat, úgy viselkedjenek, hogy a kamera folyamatosan veszi őket, így bármikor szembesíthetik őket a tetteikkel. Szerinte egészen korán el kell kezdeni megnevelni a játékosokat, hiszen egy-egy gyerek jellemfejlődésében sokat segíthet, ha lecseréli az edzője akkor is, ha esetleg jól megy neki a játék, hogy megszokja ezeket a szituációkat, és a későbbiekben kezelni tudja majd.

Az egykori szövetségi kapitány szerint nem csak a játékosok tehetnek arról, ha olyan helyzetbe kerülnek, mint Tévez. "Egy olyan csapatnak, amely a Bajnokok Ligájában szerepel, van egy harmincas kerete, a világklasszisok ott ülnek a padon, szerintem ez teljesen egészségtelen. Valaki kitalálta, hogy a szerda-szombat pénzbegyűjtés miatt ekkora keret kell, és rotálni kell a csapatot. A sok játékos akarva akaratlanul is vonzza a rivalizálást, a feszültséget, hiszen mindenki játszani akar, pénzt akar keresni, a nagy számok törvénye értelmében egy harmincas keretben mindig lesz néhány olyan játékos, akinél egyszer betelik a pohár. Nem lehet egyszerű egy Tévez szintű focistának megmagyarázni, hogy azért nem játszol, mert rotálni kell."

Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

"Hatalommal éltek, ahelyett, hogy beszélgettek volna vele"

Verebes József is azt mondta, hogy a konfliktusok egyik forrása a bő keret. "Régen teljesen más volt a helyzet, könnyeb dolguk volt az edzőknek, ma már 25-30 játékost kell irányítani. Ugyanakkor Tévez is hibás, egy profinak egy dolga van, és az nem a duma, hanem a futball, persze csak akkor, ha minden egyéb feltétel adott ehhez. Olvastam, hogy Tévez imádja a családját, és elképzelhető, hogy elege lett a légióséletből, a klub azonban nem volt partner abban, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Szerintem ez nem edzői, hanem vezetői probléma a Manchester Citynél, a hatalommal éltek, ahelyett, hogy beszélgettek volna vele."

Verebes hosszú edzői pályafutása alatt találkozott több renitens játékossal is, de a többi edzővel ellentétben kifejezetten szerette ezeket a focistákat. "Jól megértettem magam a problémás játékosokkal, a vagány, csibész focisták voltak a kedvenceim, azok nagyon tudtak futballozni. Ha egyet kellene kiemelnem, akkor Törőcsik Andrást említeném. Eljöttek hozzám az Újpest szurkolói, amikor az MTK-nál dolgoztam, hogy hozzam át őt, mert nem úgy élt, ahogy kellett volna, komoly családi problémái is voltak. Miután a vezetők megegyeztek vele, nem volt más dolgunk, csak fizikailag rendbetenni, és sokat beszélgetni vele. Másfél hónapomba tellett, és már üvöltötték a szurkolók, hogy 'Táncolj, Törő!'.