Vágólapra másolva!
Az FIFA döntésétől függ Szélesi Zoltán sorsa. A görög Volosztól távozni kívánó labdarúgó a holland NEC-nél sikeres próbajátékon volt, ám az átigazoláshoz a nemzetközi szövetség közbenjárása is kell.

Miután a Voloszt a görög bundabotrányban való érintettsége miatt visszaminősítették a negyedosztályba, a magyar válogatott védő az átigazolási időszakon kívül próbál új csapatot keresni.

Szélesi a Vadócz Krisztiánt és Babos Gábort is foglalkoztató holland elsőosztályú NEC-nél lehetőséget kapott a bizonyításra, és a Soccernet holland nyelvű kiadása szerint élt is az eséllyel a a Go Ahead Eagles ellen 4-2-re megnyert felkészülési meccsen.

"Szélesi jó benyomást tett ránk, megpróbáljuk megszerezni. Egyelőre a FIFA vizsgálja, hogy szabadon leigazolható-e előző együttesétől" - idézte a Soccernet Carlos Aalbers technikai igazgatót.

Azzal hogy a Voloszt kizárták a görög első osztályból, Szélesi szabadon igazolhatóvá vált, ám a holland szövetség szerint a szerződésbontás körülményei nem egyértelműek, ezért az ügy a FIFA elé került.