Vágólapra másolva!
A felszámolási eljárás kezdeményezése önmagában még nem von maga után kizárást - jelentette ki Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi és sajtóirodájának vezetője, miután a Nemzeti Sportközpontok (NSK) szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen.

"A visszasorolás csak akkor történik meg, ha a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedik" - tette hozzá Borbély.

A lila-fehérek komoly anyagi gondokkal küzdenek, az Újpest FC többségi tulajdonosa kedden jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, és a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is.

A City Budapest Zrt. Bartha Csabát, az Újpest FC ügyvezető igazgatóját bízta meg, hogy üzletrészének adás-vételéről tárgyalásokat folytasson a cég képviseletében, továbbá felhatalmazta, hogy a tárgyalások lezárásáig és az új tulajdonos belépéséig a szükséges intézkedéseket megtegye, és biztosítsa a kft. folyamatos működését.

Az MLSZ illetékesei a licencadó testület javaslatára csütörtökön látogatást tettek az Újpest FC-nél, megvizsgálandó, hogy a klub megfelel-e az NB I-es részvételi feltételeknek. Erről Borbély Zoltán elmondta, hogy a "bizonytalan tulajdonosi helyzetre való tekintettel az MLSZ egy független könyvvizsgálót bízott meg, hogy ellenőrizze a klub papírjait, könyveit".