Vágólapra másolva!
Spanyol sajtóinformáció szerint a Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona tíz futballistája szerepel azon az 50 fős előzetes listán, amelyről a 2011-es aranylabda 23 jelöltjét nevezi meg jövő kedden a nemzetközi szövetség (FIFA) és a France Football magazin.

Az El Mundo Deportivo című napilap keddi számában arról számolt be, hogy az előzetes listán a múlt évben győztes argentin Lionel Messi, valamint tavalyi riválisai, a világ- és Európa-bajnok Xavi és Andrés Iniesta is szerepelnek, de Victor Valdés, Sergio Busquets, és Pedro kivételével szinte minden kulcsjátékosa jelölést kapott.

A lap információi szerint egyetlen olasz futballista, Antonio di Natale, az Udinese csapatkapitánya szerepel az előzetes névsorban, amelyen a Bayern Münchent hat, a Real Madrid öt játékossal van jelen.

A három döntőst december 5-én nevezik meg, a győztes kilétére pedig a január 9-én, Zürichben sorra kerülő FIFA-gálán derül fény.

Az El Mundo Deportivo által közölt nevek:
Barcelona: Lionel Messi, Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Cesc Fabregas, Gerard Piqué, Dani Alves, David Villa, Carles Puyol, Éric Abidal, Alexis Sánchez
Bayern München: Bastian Schweinsteiger, Phillip Lahm, Mario Gomez, Thomas Müller, Franck Ribéry, Arjen Robben
Real Madrid: Iker Casillas, Xabi Alonso, Cristiano Ronaldo, Mesut Özil, Sami Khedira
Internazionale: Wesley Sneijder, Diego Forlán
Manchester City: Sergio Agüero, David Silva
Manchester United: Javier Hernández, Wayne Rooney
Arsenal: Robin van Persie
Lazio: Miroslav Klose
Tottenham: Rafael van der Vaart
Anzsi Mahacskala: Samuel Eto'o
Liverpool: Luis Suárez
Santos: Neymar
Udinese: Antonio di Natale