Vágólapra másolva!
Carlos Tévezt négy heti fizetése, azaz médiaértesülések szerint 600 ezer angol font megvonásával büntette a Manchester City labdarúgócsapata a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen tanúsított magatartásáért.

Az angol bajnokságot vezető csapatt fegyelmi testülete közel egyhónapos vizsgálatot követően hozta meg döntését, miután bizonyítottnak találta, hogy az argentin csatár Roberto Mancini vezetőedző kérése ellenére nem volt hajlandó csereként pályára lépni a 2-0-ra elveszített szeptember 27-i müncheni találkozón.

A vizsgálatot folytató bizottság szerint a futballista öt pontban szegte meg szerződését, melyben többek között az is benne van, hogy mindig kötelező játszania csapatában, ha erre kiválasztják.

A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez letöltötte, így az edzéseket látogathatja, s ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is.

Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy félreértették Mancini szavait.

A fejlemények ismeretében Tévez szerda délután közölte, hogy pert fontolgat Mancini ellen rágalmazás miatt. "Akár a világ végéig folytatjuk ezt a harcot, elhárítunk minden vádat, és megvizsgáljuk a jogi lépések lehetőségét Mancini ellen" - jelentette be a játékos menedzsmentje.