Vágólapra másolva!
Hétfő hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. A kiválóan cselező, gólérzékeny játékos - aki elhíresült szokásaként csípőre tett kézzel várta a labdát - mérkőzéseiről számtalan videó maradt fenn, ezekből szemezgettünk.

1959. november 8.: Magyarország - NSZK 4-3:


Albert Flórián gólja a 47. percben esett. Erről a gólról írta azt egy külföldi újságíró: "Játékát figyelve úgy tűnt az embernek, mint amikor egy valahol nála lapuló zseblámpa az egyikről a másik pillanatra kigyullad. Látszólag unalmasan sétálgatott a pálya közepén, amikor aztán egy hozzákerült labdával a német kapu felé iramodott, s nem akárkiket hagyott maga mögött. Erhard, Benthaus, Juskowiak, Szymaniak, csak, mint elsuhanó árnyat láthatták, lavinaszerűen közelítette meg Tilkowsky kapuját, s amikor már mindenkit a 16-oson kívül felejtett, nem kegyelmezett a német kapuvédőnek."

1960. május 22.: Magyarország - Anglia 2-0, Albert első gólja:


1960. május 22.: Magyarország - Anglia 2-0, Albert második gólja:

1965. június 23, VVK-döntő: Juventus - Ferencváros 0-1:


Albert tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját (VVK) nyert együttesnek. "Játszhattunk a Manchester Uniteddel, valamint az Athletic Bilbaóval is. A döntőt végül egymeccsesre redukálták, így Torinóban játszottunk a Juventus ellen. Emlékszem, a találkozót az a Dienst vezette, aki később az 1966-os vb-n az ominózus angol-német finálét is dirigálta. Egy jobb oldali beadás után megelőztem a centerhalfot, aki két kézzel fellökött, már mondtam is neki, hogy talán büntetőt kellene ítélnie, de az mondta, csönd legyen, nézze meg, a hálóban a labda. Ez volt Fenyvesi Máté gólja, amivel nyertünk" - emlékezett vissza.

1969. május 25.: Magyarország - Csehszlovákia 2-0:


Albert Flórián utolsó válogatottbeli gólja, három héttel később, Koppenhágában szenvedett súlyos lábtörést.

Gálamérkőzés 1991-ben, Albert 50. születésnapján:


Az egykori csapattársa, Varga Zoltán tavalyi halála után Albert az [origo]-nak nyilatkozott kettejük kapcsolatáról. A Ferencváros két futballzsenijének ellentétéről legendák keringenek, Albert azonban azt mondta, neki soha, semmilyen problémája nem volt egykori csapattársával.

"Ha lett volna probléma, akkor nem neki passzolom át a Visegrádi utcai lakásomat. Hogyan haragudhattam volna rá, ha ő volt az első, akit 1991-ben meghívtam az 50. születésnapomra rendezett gálára? Mondta, jövök, hozom a fiamat is. Addig is járt Magyarországra, de ezen a mérkőzésen tért vissza a nyilvánosság elé" - nyilatkozta.

Albert Flórián másfél hónapja ünnepelte 70. születésnapját:


Dragóner, Lisztes, Lipcsei és Balog másfél hónapja beszélt Albert Flóriánról:


Albert Flóriánnal hosszabb interjút készített a Filmmúzeum televíziós csatorna is.

1. rész:


2. rész: