Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona nyolc futballistája szerepel azon a 23 főre szűkített listán, amelyről a 2011-es Aranylabda három jelöltjét nevezi meg majd a nemzetközi szövetség (FIFA) és a France Football magazin. A bő mezőnyben spanyol sajtóértesülés szerint hat Bayern München-játékos is rajta volt, közülük csak ketten élték túl a szűkítést.

A BL-címvédő Barcelonából az elmúlt két évben győztes argentin Lionel Messi, valamint tavalyi legnagyobb riválisai, a világ- és Európa-bajnok Xavi és Andrés Iniesta is szerepel. A Real Madridot öten képviselik.

Az El Mundo Deportivo című napilap által korábban közölt 50-es lista egyetlen olasz futballistája, Antonio di Natale - az Udinese csapatkapitánya - már nem kapott helyet a kedden kiadott 23 fős névsorban.

A Bayern München játékosai közül Phillip Lahm, Mario Gomez, Franck Ribéry és Arjen Robben sem fért fel a szűkített listára. Ott van viszont a jelöltek között Dzsudzsák Balázs csapattársa, a nyáron az Intertől a Mahacskalához igazolt Samuel Eto'o.

A három döntőst december 5-én nevezik meg, a győztes kilétére pedig a január 9-én, Zürichben sorra kerülő FIFA-gálán derül fény.

A 23 fős lista:
Eric Abidal (francia, Barcelona)
Sergio Agüero (argentin, Manchester City)
Karim Benzema (francia, Real Madrid)
Iker Casillas (spanyol, Real Madrid)
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
Daniel Alves (brazil, Barcelona)
Samuel Eto'o (kameruni, Anzsi Mahacskala)
Cesc Fabregas (spanyol, Barcelona)
Diego Forlan (uruguayi, Internazionale)
Andres Iniesta (spanyol, Barcelona)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Thomas Müller (német, Bayern München)
Nani (portugál, Manchester United)
Neymar (brazil, Santos)
Mesut Özil (német, Real Madrid)
Gerard Pique (spanyol, Barcelona)
Wayne Rooney (angol, Manchester United)
Bastian Schweinsteiger (német, Bayern München)
Wesley Sneijder (holland, Internazionale)
Luis Suarez (uruguayi, Liverpool)
David Villa (spanyol, Barcelona)
Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid)
Xavi (spanyol, Barcelona)