Vágólapra másolva!
A spanyol élvonalban szereplő Real Zaragoza máig tartozik az MTK labdarúgóklubnak a válogatott Pintér Ádám átigazolási díjával és annak kamataival, összesen 330 millió forinttal - jelentette ki Domonyai László klubvezető szerdán, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.

"A költségvetésünk stabil lenne, ha nem lennének súlyos kintlévőségeink" - mondta a sportvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó összeg egy első osztályú futballcsapat egész éves költségvetése. Domonyai azt mondta, az MTK-nak a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) által hozott jogerős ítélet is a birtokában van, így akár a Zaragoza felszámolását is kezdeményezheti.

A klubvezető elárulta, a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásra 150 milliós pályázatot nyújtott be az MTK, és nagyon bíznak abban, hogy a terveiket elfogadja a magyar szövetség (MLSZ).

Domonyai szerint Várszegi Gábor korábbi tulajdonos számára egyáltalán nem volt nyereséges üzlet az akadémiai játékosnevelés és az NB I-es klub fenntartása: "Az akadémia költségvetése évi 200 millió forint, ami tíz éve alatt kétmilliárdot jelentett. Az MTK működtetésére irányítása alatt 8-10 milliárdot költött. Ezzel szemben a bevételi oldalon mindenestől - játékoseladás, reklámok, tévés jogdíjak, szponzorok - jó, ha a fele bejött. Ilyen értelemben ez egy ráfizetéses küldetés volt, amelynek Várszegi a bástyája volt."

A klubvezető a korábbi tulajdonos távozásáról azt mondta, szomorú volt és rossz érzései voltak, mert nemcsak az MTK, hanem az egész magyar labdarúgás veszített Várszegi kiszállásával. Hozzátette ugyanakkor, hogy a vállalkozót sem az MTK, sem a magyar futball nem veszítette el véglegesen, bár Várszegi mostanában kevés időt tölt Magyarországon.

"Szinte napi kapcsolatban állunk a csapat ügyeit illetően, nagyon érdekli az MTK változatlanul. Hogy visszatér-e egyszer? Őszintén, ezt most nem tudnám megmondani" - tette hozzá a klubvezető.

Domonyai beszélt arról is, hogy változatlanul szoros a kapcsolat az egyesület agárdi akadémiája és az angol FC Liverpool között. "Hajdú Ádám liverpooli szerződtetése az év végén dől el, bizakodunk" - fogalmazott az ügyvezető-tulajdonos. "Adorján Krisztiánt végleg megvették az angolok, ő a tartalék junior csapat oszlopos tagja 1993-as születésűként. Ő áll legközelebb a Liverpool felnőtt csapatához, bár tavasszal Gulácsi Péter sem volt már nagyon távol, de egyelőre még nem volt szerencséje. De a kapusoknak több idejük van."