Vágólapra másolva!
Tizenkilenc hónapos önkéntes száműzetés után visszatér Togo labdarúgó-válogatottjába Emmanuel Adebayor. A Tottenham csatára azt követően jelentette be ideiglenes visszavonulását, hogy tavaly januárban fegyveresek támadták meg a válogatottat szállító buszt, és az összecsapásban hárman is életüket vesztették.

2011. január 8-án egy szeparatista csoport gépfegyverrel támadta meg az angolai Afrika-kupára tartó togói együttest szállító autóbuszt, s a merényletben három ember - a sofőr, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő - életét vesztette, további nyolcan pedig különböző sérüléseket szenvedtek.

Három hónappal később lemondta a válogatottságot Emmanuel Adebayor, aki önkéntes száműzetésének most vetett véget.

"Emmanuel Adebayor jelezte, hajlandó visszatérni a nemzeti csapathoz tekintettel a 2013-as Afrika-kupa- és a 2014-es világbajnoki selejtezőkre. Reméli, ezzel egy új fejezet veszi kezdetét" - áll a togói szövetség hivatalos közleményében.

Adebayor korábban játszott többek között az AS Monacóban, az Arsenalban, a Real Madridban, jelenleg a Manchester City labdarúgójaként kölcsönben a Tottenhamet erősíti. A válogatottban eddig 38 találkozón 16 találatot szerzett.

Togo legközelebb idegenben Bissau-Guinea ellen lép pályára vb-előselejtezőn.