Vágólapra másolva!
Az észt szurkolók nehezen viselik, hogy válogatottjuk 4-0-ra kikapott Írországtól az Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzésén, és a vereséget elsősorban a találkozót vezető magyar bíró, Kassai Viktor nyakába varrják.

Az észtországi mérkőzésen a magyar játékvezető előbb 0-1-es ír vezetésnél kiállított egy észt játékost, majd 0-2-nél befújt egy tizenegyest a vendégeknek, 0-3-nál pedig egy újabb hazai játékosnak mutatta fel a piros lapot. Az észtek öt sárgát kaptak, míg az írek egyet sem.

Az észt drukkerek a meccs után létrehoztak egy Viktor Kassai dislike oldalt a Facebookon, és alig több mint egy nap alatt 27 ezer követőre találtak.

Az oldalon megosztottak egy bő hétperces videót is, amelyen Kassai - szerintük - kétes ítéletei láthatók.

A videó címe: Mekkora idióta Kassai Viktor?


A tekintélyes Wordreferee.com szerint Kassai tízes listán nyolcasra vezette a meccset, másképp vélekednek viszont az oldal látogatói, akik regisztráció után szintén leadhatják voksukat - szerintük a magyar játékvezető teljesítménye számokban: 3,7. A bíró eddigi pályafutásának az összteljesítményét ellenben az oldal látogatói jobbnak ítélik meg (10/8), mint a portál szerkesztői (10/7,4).

Európa-bajnoki pótselejtezők, első mérkőzések:
Észtország-Írország 0-4 (0-1)
gól:
Andrews (13.), Walters (67.), Keane (71., 88., a másodikat 11-esből)
kiállítva: Stepanov (34.), Piiroja (77.) - mindkettő Észtország

A visszavágó a jövő kedden lesz, a párharc győztese kijut a 2012-es foci Eb-re.