Vágólapra másolva!
"Ez a legalacsonyabb szint, amit valaha láttam" - mondta Amerikai Szamoa nemrégiben kinevezett futballkapitánya, irányításával azonban a válogatott megszerezte története első győzelmét, így a decemberi FIFA-világranglistán már biztosan nem lesz utolsó helyezett.

Az óceániai térség vb-selejtezőjének első fázisa nem hozza lázba a világ futballkedvelő közönségét, a napokban azonban mégis a sportújságok címoldalára került a jelenleg Szamoán zajló mérkőzéssorozat. A négyfős csoportban ugyanis ott van a világ legrosszabb válogatottjának tartott Amerikai Szamoa, amely a decemberi FIFA-világranglistán már biztosan nem lesz utolsó, köszönhetően annak, hogy megszerezte története első győzelmét.

Pankráció és Neoton Família

Amerikai Szamoa gyakorlatilag nem is önálló ország: az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozik, igaz, speciális jogi státusban. Az összesen hét szigetből álló szigetcsoportnak saját kormányzója, törvényhozása és alkotmánya van, az ENSZ-nél azonban szerepel az önrendelkezéssel nem bíró területeket felsoroló listán. A 2010-es népszámlálás szerint 55 519 lakosa van, és fővárosa a Neoton Família slágerében is megörökített Pago Pago.


A helyi labdarúgó-szövetség 1984-ben jött létre, 1998 óta tagja a FIFA-nak, de a sportág nem túl népszerű az országban. A helyiek inkább az amerikaifutballt, illetve a különböző küzdősportokat kedvelik - az Amerikai Szamoáról származó Anoa'i család több tagja is nagy karriert futott be a pankrációban, közülük is a leghíresebb a hollywoodi színészként is sikeres Dwayne "The Rock" Johnson.


A FIFA adatai szerint az országban mindössze 2038 regisztrált futballista van, akiket 33 egyesület tömörít. Nem csoda, hogy a válogatott nem túl sikeres, és gyakorlatilag csak a vb-selejtezők idejére áll össze. A jelenlegi kvalifikáció előtt a csapat összesen 30 mérkőzést játszott, és mindegyiken vereséget szenvedett, gólkülönbsége 12-229 volt. A legemlékezetesebb találkozó az Ausztrália elleni 2001-es összecsapás, amelyen Amerikai Szamoa 31-0-ra kapott ki, ez minden idők legnagyobb gólkülönbségű FIFA-mérkőzése.

Az edző egy hónapja érkezett

Ennek megfelelően most sem lehettek vérmes reményei a válogatottnak, még úgy sem, hogy a csapatot végre igazi szakember irányítja. Az Egyesült Államok labdarúgó-szövetségével kötött megállapodás értelmében az ország válogatottját Thomas Rongen készíti fel, aki Amszterdamban született, és játékosként az Ajax akadémiáján pallérozódott, majd közel 200 találkozón szerepelt az 1980-as években az NASL nevű profi bajnokságban. Edzőként dolgozott az MLS-ben, és egy rövid megszakítással tíz éven keresztül (2001 és 2011 között) irányította az amerikai U20-as válogatottat, amellyel két világbajnokságon is szerepelt.

Rongen elmondása szerint semmit sem tudott leendő csapatáról, amelyet csak bő egy hónappal ezelőtt vett át. "Floridában élek, és a Bahamákon is van egy nyaralóm, szóval szeretem a szigeteket. Amikor megjött a felkérés, elővettem a térképet, és megkérdeztem a feleségemet: 'Ez egy sziget, elvállaljam?', mire ő azt mondta: 'Menjünk', így aztán igent mondtam" - mesélte a tréner, akit szinte sokkolt, hogy milyen tudású futballistákkal kell dolgoznia. "Ez a legalacsonyabb szint, amit valaha láttam. Vannak azért tehetségek, és ha nem is lehet rövid idő alatt technikás játékosokat faragni belőlük, egy kis szervezettséggel és fegyelemmel olyan alapokat teremthetünk, amire már lehet építkezni" - magyarázta Rongen, és hogy mennyire igaza volt, azt az eredmények is megmutatták.

Szakács a kapuban

Az első, Tonga elleni találkozón ugyanis Amerikai Szamoa 2-1-re nyerni tudott, megszakítva ezzel a 30 mérkőzésből álló vereségsorozatát, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a következő, Cook-szigetek elleni találkozón is győzzön. Ekkor 1-1 lett a végeredmény, ami azt jelenti, hogy az utolsó, Szamoa elleni derbi igazi ki-ki meccs lett: amelyik csapat itt nyer, az megnyeri az előselejtezőt, és továbbjut a következő körbe.

A Tonga elleni találkozón a lefújást követően a focisták úgy ünnepeltek, mintha megnyerték volna a vébét,


Rongen pedig nem győzte dicsérni futballistáit. "Az érkezésem után maguk a játékosok is úgy álltak hozzá, hogy ha megússzuk 10-0-val, akkor már jók vagyunk. Mondtam nekik, hogy felejtsék el a múltat, és lassan elhitték, hogy képesek felvenni a versenyt az ellenfelekkel. Minden dicséretet megérdemelnek, mert fantasztikus munkát végeztek."

A legnagyobb megkönnyebbülést alighanem a kapus, Nicky Salapu érezte; ő az egyetlen a mostani csapatban, aki részese volt a történelmi 31-0-s vereségnek. Azóta is úgy emlegették, mint a kapust, aki egy meccsen 31 gólt kapott, pedig (hangozzék bármilyen furcsán is) remekül védett Ausztrália ellen, és nélküle a különbség még nagyobb lett volna. Jellemző, hogy a teljesítménye alapján a hatalmas zakó ellenére is próbajátékra hívták az ausztrál profi bajnokságban szereplő Newcastle Jetshez, igaz, végül nem szerződtették. Így aztán maradt a helyi PanSa Eastben, majd 2008-ban egy váratlan fordulattal az osztrák ötödik ligás SC Mauerbach játékosa lett, és jelenleg is itt szerepel. Természetesen amatőrként, miközben eredeti szakmájában, szakácsként dolgozik.

A harmadik nem képviselője

A Tonga elleni találkozón a mezőny legjobbjának az együttes középhátvédjét, Jonny Saeluát választották, aki az egyik találatnál gólpasszt adott, majd az utolsó percben a gólvonalról mentett. A 23 éves védő jelenleg a Hawaii Egyetemen modern táncot tanul, és nagy álma, hogy profi táncos legyen. Nem véletlen, hogy futballista létére feminin, hiszen Saelua nem férfi, igaz, nem is nő, hanem úgynevezett "fa'afafine", a polinéz kultúrában létező harmadik nem tagja. A fa'afafine-ok biológiailag férfiak (Saelua ezért játszhat a válogatottban), azonban gyermekkoruk óta nőként nevelik őket, és szexuálisan is a férfiakhoz vonzódnak - a statisztikák szerint Amerikai Szamoán és Szamoán összesen 1500 ilyen ember él.

Saelua már 14 évesen bemutatkozott a válogatottban, a társai is hamar elfogadták. "Amikor pályára lépek, senki sem foglalkozik azzal, hogy fiú, lány vagy mi is vagyok, hanem csak arra koncentrálok, hogy a hazámat képviselem" - jelentette ki a játékos.

Hogy a szituáció mennyire szokatlan, arra azért Rongen is utalt, amikor azt nyilatkozta: "A középhátvédem egy nő. El tudná ezt képzelni Angliában vagy Spanyolországban?"

www.global-soccer.eu