Vágólapra másolva!
Varga József még korántsem biztos, hogy a Chievóhoz fog szerződni, Tőzsér Dániel pedig lehet, hogy már a téli átigazolási időszakban csapatot vált - mondta el a játékosok menedzsere, Filipovics Vladan a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A debreceni Varga József esetében Filipovics szerint most érkezett el az idő a külföldre szerződésre, de mivel két-három országból is érdeklődnek iránta, egyáltalán nem biztos, hogy az olasz Chievónál folytatja. A menedzser reméli, hogy már a télen külföldre igazolhat, a legoptimálisabb megoldás Varga számára Németország lenne.

Huszti Szabolcsot korábban nem engedte el klubja, a Zenit Szentpétervár, de mivel keveset játszik, Filipovics bízik benne, hogy a télen váltani tud. Neki reális esélye a Németországba vagy Angliába szerződésre van a menedzser szerint. Ugyanebbe a két országba szerződhet Juhász Roland is, de ő csak nyáron, mert télen semmi esetre sem engedi el az Anderlecht, viszont a menedzser szerint ígéretet kapott arra, hogy az idény végén egy bizonyos összeg fejében távozhat.

Filipovics úgy érzi, Tőzsér Dániel esetében is eljött az idő a váltásra, neki nyárig tart a szerződése a Genknél, de menedzsere szerint már télen új csapatba igazolhat.