Vágólapra másolva!
A sakknak létezik olyan változata, amelyet hatszögletű táblán játszanak: ez a hexasakk. A labdarúgásban közel ötven éve felmerült egy hasonló ötlet, de a gyakorlatban csak pár éve valósították meg. A háromcsapatos futball egy egészen új világba vezet, ahol nem az a csapat nyer, amelyik a legtöbb gólt szerzi.

A foci alapszabályai másfél évszázad alatt nem sokat változtak, bár a sportágnak rengeteg variációja kialakult (a futsaltól kezdve a strandfocin át egészen a jorkyballig), egyvalami mindegyikben közös: két együttes méri össze az erejét, a több gólt szerző nyer. Akad azonban egy olyan változat, amelyre egyik kitétel sem igaz: a háromcsapatos fociban (angolul Three Sided Football) az a csapat a győztes, amelyik a legkevesebb gólt kapja.

Futball és filozófia

Alighanem a háromcsapatos foci az egyetlen olyan csapatsportág, amelynek filozófiai alapja van, hiszen a sport alapgondolatát egy dán művész és filozófus, Asger Jorn vetette fel.

A festőként, szobrászként, keramikusként és íróként is elismert avantgárd alkotó a Szituacionista Internacionálé nevű művészi csoport tagja volt, amelynek jelentős szerepe volt az 1968-as párizsi diákmozgalmak előkészítésében. A szituacionisták célja Konok Péter tanulmánya szerint a "valóság megváltoztatása, a gondolatok lecserélése" volt, és ebből a szempontból a labdarúgás szabályrendszerének radikális megváltoztatása tökéletesen illik világképükbe.


Jorn 1964-es, Aarhusban megjelent művében (amelynek címe, "A triolektikus módszer alkalmazása az általános szituológiában" már önmagában elég kacifántos) fektette le a háromcsapatos futball alapelvét. A dán filozófus szerint a labdarúgás az osztályharcot képviseli, amelyben a játékvezető az állam képviselője, a háromcsapatos foci viszont "dekonstruálja a hagyományos labdarúgás bipoláris struktúráját", és sokkal jobban visszaadja a társadalom komplexitását, hiszen a mindennapi életben is állandóan változnak az érdekszövetségek és együttműködések.

Les nincs, narancs lap van

Az alapelv tehát már majd ötven éve létezik, de gyakorlatban a legutóbbi évekig nem nagyon valósították meg. 2009-ben a Veduta nevű lyoni művészeti biennálé részeként rendeztek egy olyan futballtornát, ahol a sportág háromcsapatos verzióját játszották. Gyakorlatilag ezt megelőzően dolgozták ki a pontos szabályokat is. A háromcsapatos focit egy szabályos hatszög alapú pályán játsszák, amelynek minden oldala harminc méter, és három kapu található rajta.

Forrás: [origo]

Egy csapatot négy mezőnyjátékos és egy kapus alkot, minden találkozó három tizenöt perces harmadból áll. Az együtteseknek mérkőzésenként egy lehetőségük van időkérésre.

Lényeges különbség még a normális futballhoz képest, hogy nincsen les, viszont a szabálytalanságokat nem csak sárga és piros lapokkal büntetik: a kettő között van a narancs lap is. Két sárga ér egy narancsot, és a következő kiállítást.

A szabálytalanságok esetén nagyon fontos, hogy a faultot elszenvedett csapat a pontrúgást csak úgy végezheti el, hogy a vétkes együttes kapujának irányába rúgja a labdát, elvégre ha B csapat a C csapat kapuja előtt szabálytalankodik az A csapat ellen, akkor logikus lenne, hogy az A csapat a C csapat kapujára kezd el támadni. Ezt azonban nem teheti meg. Ha a labda elhagyja a játékteret, akkor sem egyszerű a helyzet: ha ez olyan oldalvonalnál történt meg, ahol nincs kapu, akkor a bedobást mindig az végezheti el, amelyiknek a kapuja a szemben lévő oldalon van. Ha a labda valamelyik kapunál megy ki, akkor két eset lehetséges: ha nem a védekező csapatról hagyta el a játékteret, akkor kirúgás jön, ha pedig a védekező együttes mentett, akkor a szögletet az a csapat végezheti el, amelyiknek a kapuja közelebb van ahhoz a ponthoz, ahol a labda kiment.


Döntő a múzeumban

A szabályrendszer tehát nem egyszerű, a legmeglepőbb mégis a győztes kilétének eldöntése. A háromcsapatos fociban ugyanis nem az nyer, aki a legtöbb gólt szerezte, hanem amelyik a legkevesebbet kapta. Persze a rúgott találatokat is számolják, hiszen döntetlen esetében ez alapján határozzák meg, hogy ki a győztes. Ennek köszönhetően a helyzet villámgyorsan változik a meccs közben, és szinte akcióról akcióra új szövetségek köttetnek. Az A csapat tagja nyugodtan passzolhat a B csapat játékosának a C csapat kapuja előtt, hiszen ha a C gólt kap, az mindkettejüknek jó - az persze még jobb, ha A maga rúgja be a labdát. A többgólos előny is gyorsan elfogyhat, ha egyszerre két csapat támad a harmadik ellen, de a kooperáció villámgyorsan véget is érhet, amint a labda átkerül a másik kapu elé.

A háromcsapatos focit az elmúlt hónapokban az Athletic Bilbao karolta fel. A baszk egyesület az ősszel indította el a "Thinking Football", azaz "A fociról gondolkodva" című programját, amelynek keretén belül kerekasztal-beszélgetéseket, fotókiállításokat, szimpóziumokat rendeznek. A program zárórendezvénye áprilisban, a bilbaói Guggenheim Múzeumban lesz, itt szeretnék lejátszani annak a 37 együttes részvételével indított tornának a döntőjét is, amelynek első selejtezőjét múlt héten rendezték az Athletic edzőközpontjában, a Lezamán.

www.global-soccer.eu