Vágólapra másolva!
Szakítana az utóbbi időszak játékospolitikájával a Győri ETO FC labdarúgócsapata, amely a téli átigazolási szezonban néhány légiósát értékesítené, és négy magyar játékost is szívesen látna keretében.

A Kisalfold.hu érdeklődésére a nagyszerű őszi szezont produkáló Győr vezetőedzője, Csertői Aurél elmondta, három játékost szeretne szerződtetni a téli átigazolási szezonban.

"Nincsenek játékrendszerek, ez csak egy magyar demagógia. Amikor kell, akkor előrefelé játszunk, amikor kell, akkor pedig hátrafelé, ez a lényeg. Minden futballista beleteheti a játékba a saját egyéniségét, a kreativitását, és szerintem ez a döntő. Három minőségi igazolást tervezünk belső védő, irányító középpályás és csatárposztra. Figyelünk a klub fiatal játékosaira is, nyitva áll az út azok előtt, akik az NB II-es csapatban jól teljesítettek, de neveket egyelőre nem akarok mondani" - mondta a szakvezető.

A lap úgy tudja, a játékoskeretben előrevetített változások Nicolas Ceolint, Mihai Onisor Nicorecet, a jogilag még a klubhoz tartozó Arséne Copát, esetleg Marek Strestíket érinthetik. Őket el- vagy kölcsönadná az ETO. A brazil André Lamas szerződése év végén lejár, és nem hosszabbítják meg.

Az ETO többek között a szombathelyi Guzmics Richárd, a paksi Böde Dániel, az MTK-s Zsidai László és Pátkai Máté szerződtetéséről tárgyal, de ezek sikerességének függvényében természetesen szó lehet más labdarúgók szerződtetéséről is.