Vágólapra másolva!
A Manchester Unitedet sokkolta, hogy a Bajnokok Ligája helyett az Európa Ligában kell szerepelnie, miután szerdán 2-1-re kikapott a Baseltől, és csak a harmadik helyen végzett a BL-csoportban.

"Óriási veszteség ért bennünket, hiszen a világ legerősebb sorozatától búcsúztunk el" - idézte a Daily Mail Sir Alex Fergusont, a ManUnited menedzserét. "Sokat birtokoltuk a labdát, de a kapu előtt egyszerűen elfogyott a tudományunk. Még soha nem szerepeltem a Uniteddel az Európa Ligában. Furcsa lesz átállni a csütörtök-vasárnap ritmusra, de ez a büntetésünk azért, mert kiestünk a BL-ből. Nem lesz könnyű motiválni a játékosaimat."

Roy Keane, a Manchester United korábbi focistája szerint túl sokat vártak a fiataloktól. "Mindenki sztárolta a csapat fiatal játékosait, például Jonest, Smallingot és Youngot, de kiderült, hogy a nemzetközi porondon még semmit nem tudnak mutatni. A 38 éves Giggs volt a csapat legjobbja Bázelben is, ez mindent elárul a jelenlegi Unitedről" - mondta a televízióban szakkommentátorként dolgozó Keane.

Ferguson a meccs utáni sajtótájékoztatón reagált korábbi játékosa szavaira: "Sajnos a fiatalítás része a futballnak, de én továbbra is bízom bennük, ebből a kudarcból is tanulni fognak, és csak erősebbé teszi őket."

A csapat francia védője, Patrice Evra lenézően nyilatkozott az Európa Ligáról: "Elképesztően kínos, hogy az Európa Ligában fogunk játszani, egyszerűen nem tudom még felfogni, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából. Abban reménykedem, hogy ez csak egy rossz álom, és ha holnap felébredek, akkor elmúlik minden. Ugyanakkor ha őszinte akarok lenni, megérdemeltük a kiesést, sokkal korábban fel kellett volna ébrednünk, és nem az utolsó meccsre hagyni a döntést. Nem voltunk profi csapat."