Vágólapra másolva!
Egyelőre nem született döntés arról, hogy Aczél Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank vezetőedzője marad-e a posztján, jóllehet péntek este több órán át tanácskoztak a csapat tulajdonosai.

Dr. Czeglédy Csaba, Aczél Zoltán ügyvédje az [origo]-nak azt mondta, a híresztelésekkel ellentétben a taggyűlésen az edzővel kapcsolatos munkajogi kérdések nem kerültek szóba.

"Pénteken én is részt vettem a taggyűlésen, tájékoztattam a tulajdonosokat az ügy részleteiről, valamint a Fővárosi Bíróság döntéséről. Számomra egyértelmű, hogy nagyon szűk a bízonyítékok köre, és abban reménykedem, hogy a gyanúsítás is meg fog szűnni. Ügyfelem azt kérte, hadd töltse a hétvégét a családjával, hétfőn egyeztetünk azzal kapcsolatban, mikor utazik Szombathelyre, hogy beszéljen a hogyan továbbról a klub vezetőivel" - nyilatkozta Czeglédy.

A kérdés azt követően került terítékre a Haladás éjszakába nyúló taggyűlésén, hogy a bíróság szabadlábra helyezte Aczél Zoltánt, a Haladás jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően vettek őrizetbe, mert kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel vele szemben.