Vágólapra másolva!
Nigériai csatárt igazolt a PMFC labdarúgócsapata. A norvég Aalesundtól érkező Solomon Okoronkwo kétszeres válogatott, 2008-ban olimpiai ezüstérmet nyert Nigériával.

A pécsi klub honlapja szerint a klub két és fél éves szerződést kötött a 24 éves támadóval, akit Dárdai Pál ajánlott a PMFC-nek, a Hertha BSC-ben ugyanis csapattársak voltak.

Matyi Dezső, a pécsi klub elnöke a Bama.hu-n elmondta, a játékost nem tesztelték a szerződés megkötése előtt. "Nálunk töltött három napot, megnézte a várost, az edzéseket, de a tréningekre nem szállt be" - mondta a vezető. "Úgy éreztem, ez a játékos kell erősítésként a PMFC-nek."

Okoronkwo a Herthában 2005-től 2008-ig szerepelt, majd az orosz elsőosztályú Szaturn csapatát erősítette. 2011-ben került a norvég Aalesundhoz, melynek színeiben a Ferencváros elleni Európa Liga-selejtező budapesti meccsén betalált.

http://www.youtube.com/v/maJW4Ao_9rU?version=3&hl=hu_HU


Okoronkwo ott volt a pekingi olimpián ezüstérmet szerzett nigériai válogatottban, együttese valamennyi találkozóján kezdőként lépett pályára. A felnőtt válogatottban eddig kétszer szerepelt.