Vágólapra másolva!
Az újonnan kinevezett vezetőedzőnek, Urbán Flóriánnak olyan labdarúgók kellenek a Vasasnál, akik fizetés nélkül is mindent megtesznek a győzelemért.

A Vasas kedden közleményben jelezte, hogy radikálisan csökkenti a keretet, és Marijan Vlak helyére Urbán Flóriánt nevezi ki vezetőedzőnek.

Az új tréner először a távozókról beszélt a Vasas hivatalos honlapján, többek között Farkas Balázsnak, Jusuf Dajic és Kasali Yinka Casalnak is mennie kell. "Farkas és Jusuf olyan labdarúgók voltak, akik folyamatos játéklehetőséghez jutottak az ősszel. Ők sajnos áldozatául estek annak, hogy a fizetésüket nem tudja a továbbiakban állni a vezetőség. Kasalinál viszont szakmailag én nem láttam azt, hogy bárkinél annyival jobb lenne. Hozzáteszem: pláne nem annyi pénzért, mint amennyit itt keresett."

Az új edző hozzátette, hogy szerinte bizonyos játékosokat nem érdekelte az őszi szezon során a végeredmény, csak a pénzért játszottak, és nem tettek meg mindent a pályán a győzelemért. A légiósok közül Casal és Bradley vissza sem tért a csapathoz, mint ahogy Simic sem jelntekezett edzésre, pedig rá számított volna Urbán. "Ezek után nem tudom, hogy őket mennyire érdekelte a Vasas sorsa" - tette hozzá.

A Vasasnál jelenleg több próbajátékos is van, az ő sorsukról Urbán Flórián dönt, de nem akarja sokáig tesztelni őket, szerinte az első benyomásokból el tudja dönteni, hogy szüksége van-e az adott focistára. "Öt perc alatt tudom, hogy ki lehet hasznos a számunkra. Belenézek a szemébe, és ha látom benne ugyanazt a fanatizmust, amit én képviselek, valamint ha bármit mondok, azt megteszi, akkor azzal a csapat érdekeit szolgálja."

A Vasas régóta tartozik több játékosának is, de Urbán szerint ez nem lehet mentség a gyenge játékra. "Többször tudatosítottam a srácokban: nem kötelező itt maradni, de ha beállnak a sorba, akkor elvárom, hogy akkor is kitegyék a szívüket-lelküket a pályára, ha éppen nulla forintot kapnak érte. Nálam nem lehet azzal az indokkal nem futni vagy futballozni, hogy üres a kassza. Akkor el kell menni oda, ahol van egy jó nagy zsák pénz, és nincsenek ilyen követelmények."

A Vasas közelménye után több gúnyos hangvételű írás és fórumbejegyzés is megjelent az interneten, amelyben leírják a csapatot és az új edzőt is, Urbán erre így reagált: "Annak idején megtanultam, hogy mit jelent a hidegfejű bérgyilkos kifejezés. Nem foglalkozom azzal, hogy ki mit mond, ki mit szeretne, vagy mit írnak az újságban. Eljön majd az idő, amikor ezek az emberek, akik ezt mondják, írják, és így viselkednek, majd egyszer besétálnak egy utcába, amiről kiderül, hogy zsákutca, amit egy nagy fal zár le. Megfordulnak, és ki akarnak onnan jönni. Ott meg én állok, és akkor majd elszámolunk egymással."