Vágólapra másolva!
A Rangado.hu és a Zalai Hírlap értesülései szerint a Zalaegerszeg focistái nem hajlandók pályára lépni addig, amíg a klub anyagi helyzete nem rendeződik. A klub november óta nem fizeti a béreket, az elnök akár a tulajdonrészét is eladná a megoldás érdekében.

A Rangado.hu úgy értesült, a klub elnöke Nagy Ferenc pénteken délelőtt közölte a zalai focistákkal, hogy továbbra sem tudják őket kifizetni, ugyanakkor jövő szerdáig haladékot kért, mondván akkor már meg tudja mondani, mikorra rendeződik a klub helyzete.

A Zalaihirlap.hu értesülései szerint a játékosok a korábbi hírekkel ellentétben fognak edzeni, a szombati edzőmeccsen viszont nem lépnek pályára.

A klub pénteken sajtótájékoztatót tartott, ezen Nagy Ferenc elmondta, bár a problémákat nem sikerült megoldaniuk, szó sincs arról, hogy a ZTE játékosai szabadon igazolhatóak lennének. Hozzátette, erre csak abban az esetben kerülhetne sor, ha valamelyik futballista feljelentené az egyesületet.

"Egyedül ezt nem tudom megoldani, így akár a tulajdoni részem is átadom, annak, aki érdemben segíteni tud" - nyilatkozta Nagy. A vezető úgy fogalmazott, a játékosokkal, edzőkkel abban egyezett meg, hogy az elkövetkező hétig adnak egymásnak haladékot annak reményében, hogy helyzet pozitív irányba mozduljon el.

Nagy Ferenc elmondta, a jövő héten egyenként leülnek tárgyalni a játékosokkal a továbbiakról.

Állítása szerint az anyagi problémák novemberben kezdődtek, a ZTE azóta nem tud bért fizetni a klubnál dolgozóknak, beleértve a játékosokat és a szakmai stábot egyaránt. Ugyanakkor megköszönte kiállásukat a ZTE mellett.

"A gondot az okozta, hogy a megkötött szponzori szerződések nem teljesültek. A téli átigazolási szezon során igyekeztünk játékosok eladásából bevételre szert tenni, de egyelőre nem sikerült" - mondta Nagy , aki szerint ebben ludasak a futballisták menedzserei és a kérő klubok, amelyek "látva a ZTE sanyarú helyzetét, kivártak".

Az elnök szavaiból kiderült, az önkormányzattól kapott támogatást teljes mértékben felemészti a banki kölcsön törlesztése. Bízik abban, hogy megoldódik a klub anyagi problémája, de elméletben azt sem zárta ki, hogy a ZTE nem tudja lejátszani a tavaszi idényt.