Vágólapra másolva!
A súlyos sérülése után felépült Szalai Ádám is tagja a magyar labdarúgó-válogatott keretének, amelyet a február 29-én sorra kerülő, Bulgária elleni barátságos mérkőzésre jelölt ki szerdán Egervári Sándor szövetségi kapitány.

A szakvezető ezúttal meghívót küldött Buzsáky Ákosnak is. A Queens Park Rangers középpályása legutóbb 2010. március 3-án, az Oroszország ellen 1-1-es döntetlennel zárult barátságos találkozón viselte a nemzeti csapat mezét.

Kimaradt a keretből a Genktől nyáron a Genoához szerződő Tőzsér Dániel, aki pedig legutóbb kerettag volt.

Egervári azt mondta, lehetséges, hogy a 22 fős, bő keretet a mérkőzésig a sérülésektől és a formaváltozásoktól függően még szűkítheti. Rudolf Gergely szereplése kérdéses, ő ugyanis csak akkor utazik Magyarországra, ha sérüléséből úgy felépül, hogy február végéig még pályára léphet bajnoki meccsen.

A Magyarország-Bulgária összecsapás február 29-én, 18 órakor kezdődik a győri ETO Parkban.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC), Király Gábor (1860 München)
védők:
Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Newcastle), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Lipták Zoltán (Újpest FC), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-TEVA)
középpályások:
Buzsáky Ákos (QPR), Czvitkovics Péter (Kortrijk), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (Eskisehirspor), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koman Vladimir (AS Monaco), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
támadók:
Németh Krisztián (RKC Waalwijk), Priskin Tamás (Alanyija Vlagyikavkaz), Rudolf Gergely (Panathinaikosz), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz).