Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is

Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már Olaszországban is előtérbe kerültek az olyan nagy munkabírású középpályások, akik az ellenfél kapuja előtt is feltalálják magukat. Ilyen például Antonio Nocerino, Kevin-Prince Boateng vagy Claudio Marchisio.

Január közepén még úgy tűnt, hogy az Internazionale a gyenge szezonrajt után versenyben lehet a dobogóért, hiszen sorozatban hét bajnokit nyert meg. Azóta viszont Claudio Ranieri csapata mélyrepülésben van, legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egyetlen pontot szerzett. A váratlan fordulat egyik lényeges összetevője, hogy a klub eladta brazil származású, de olasz válogatott középpályását, Thiago Mottát, akinek a helyét a kezdőcsapatban gyakorlatilag Wesley Sneijder vette át. A két játékos személye, illetve az eredmények ilyen kontextusban való vizsgálata jelzésértékű, és rávilágít az olasz labdarúgásban jelenleg zajló paradigmaváltásra.

Sneijder előtt nem lehet két csatár

Motta ebben a szezonban tíz bajnokin játszott (mindegyik alkalommal kezdőként), és közülük az Inter mindössze egyet veszített el, a többi kilencet megnyerte. Csupán egyetlen olyan mérkőzés volt, ahol Motta és Sneijder egyaránt kezdett, a nyolcadik fordulóban a Chievo Verona ellen (1-0). A holland középpályásnak ugyanakkor ez az egyetlen meccse, ahol kezdőként győzelemnek örülhetett, a többi hét ilyen összecsapásból ötöt elveszített vele a csapat, köztük a legutóbbi kettőt is.

Mindezek alapján nem csoda, hogy a szerdai, Olympique Marseille elleni BL-mérkőzés előtt az olasz újságírók rákérdeztek Claudio Ranierinél, hogy milyen szerepet szán Sneijdernek. A szakember meglepően őszintén válaszolt: "Döntenem kell, mert nem engedhetjük meg, hogy Sneijder előtt két csatár futballozzon, így ugyanis a középpályán az ellenfél létszámfölénybe kerül." A jelek szerint tehát maga az edző is látja, hogy mi a fő probléma Sneijderrel kapcsolatban: az ideális posztján, a csatárok mögötti irányítóként nem bírja el őt a csapat, más pozícióban pedig (akár előretolva a csatársorba, akár kitolva a szélre) nem tud olyan jó teljesítményt nyújtani.

Már nem lehet csak irányítani

A klasszikus irányítót az olasz szakzsargon trequartistának nevezi, ami szó szerint háromnegyedest jelent - a kifejezés arra utal, hogy a játékos a pálya háromnegyedénél, azaz az ellenfél tizenhatosa előtt futballozik. A klasszikus trequartista szinte egyáltalán nem védekezik, igazából csak a támadóharmadban létezik: fő feladata a támadásépítés, elsősorban az előkészítés, illetve a befejezés is. Ez a szerepkör még az előző évtized második felében is virágzott, főleg a Serie A-ban, ahol olyan klasszisok szerepeltek ezen a poszton, mint Roberto Baggio, Gianfranco Zola, Manuel Ruí Costa, Francesco Totti vagy éppen Kaká.

Az elmúlt években azonban az irányító középpályás szerepköre jelentősen átalakult. A 4-2-3-1-es játékrendszer elterjedésével már csak egy vérbeli támadó volt a pályán, és a másik csatár egyre inkább visszalépett a középpályára, gyakorlatilag ő vált irányítóvá, így jött létre az úgynevezett árnyékék vagy angol szakzsargonnal élve a hamis kilences (false nine) szerepköre. Másrészt a védekező középpályásoktól sem csak azt várták el, hogy megakadályozzák az ellenfél támadását, ütközzenek és labdát szerezzenek, hanem nekik is egyre inkább ki kellett venniük a részüket a támadásépítésből. Eljött tehát a sokoldalú labdarúgók időszaka, és ebből a szempontból a klasszikus irányító szinte eltűnt a pályákról.

Gólvágó középpályások

Ez a felfogás lassan az olasz labdarúgásba is beszivárgott, ami a mostani szezonra vált igazán látványossá. Mindezt nem csak a Motta-Sneijder különbség (illetve kettejük hatása az Inter eredményességére) mutatja. Ahogy Ranieri ominózus nyilatkozata is jelzi, a Serie A edzői is úgy érzik: a mérkőzések elsősorban a középpályán dőlnek el, és aki itt fölénybe tud kerülni, annak nyert ügye van.

Boateng ilyen gólokra képes:

A Napoli és az Udinese már az előző szezonban is gyakran alkalmazta a 3-5-2-es felállást, amelynek köszönhetően a középpályán rendszeresen emberfölényt ért el, és ez a két együttes kifejezetten sikeres volt. Az aktuális szezonban a listavezető Juventus is egyre gyakrabban nyúl ehhez a fegyverhez, a legutóbbi bajnokikon már Antonio Conte is öt középpályással küldte pályára csapatát.

Az agresszivitás és a nagyobb iram egyre fontosabb erény a Serie A-ban is, és a második hullámban a kapu elé érkező középpályások kifejezetten gólerősek. A Milannál a házi góllövőlistán a 14 találatos Zlatan Ibrahimovic mögött az az Antonio Nocerino áll, aki a jelenlegi szezon előtt 149 élvonalbeli mérkőzésen hétszer volt eredményes, az idén már ugyanennyinél jár. Mögötte a szintén középpályás Kevin-Prince Boateng következik négy góllal, ő ugyanannyit szerzett a bajnokságban, mint a csatár Robinho. A Juventusnál hasonló a helyzet, a középcsatár, Alessandro Matri után Claudio Marchisio a második legeredményesebb, ő hat találatnál jár, miközben az eddigi legjobb szezonjában is csak négy gólig jutott. A hétvégén Milan-Juventus rangadót rendeznek a Serie A-ban.

www.global-soccer.eu