Vágólapra másolva!
Azok után, hogy a Chelsea labdarúgócsapata szombaton 1-0-ra kikapott a West Bromwich Albiontól, a londoni klub tulajdonosa, Roman Abramovics menesztette André Villas-Boas vezetőedzőt.

A klub hivatalos honlapja szerint szezon végéig az eddigi másodedző, Roberto Di Matteo veszi át a csapat irányítását.

Villas-Boast nyolc hónapja szerződtette Abramovics a Portótól, ám irányításával a Chelsea kiesett a Ligakupából, és a bajnokságban mindössze az ötödik helyen áll, azaz jelenleg nincs BL-indulást érő pozícióban.

"Sajnos az eredmények és a mutatott forma nem volt megfelelő, és semmi jel nem mutatkozott, hogy a helyzet javulna" - indokolta a döntést közleményében a klubvezetés.

Di Matteo kinevezése azt is jelenti, hogy Rafael Benítez esetleges szerepvállalásáról szóló hírek pletykának bizonyultak.

A Chelsea utolsó 16 tétmérkőzése közül mindössze ötöt tudott megnyerni, és bár még áll az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában, a kiesés réme fenyegeti mindkét sorozatban.