Vágólapra másolva!
A Bayern München vezetősége közleményben cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint menesztik Jupp Heynckes vezetőedzőt. Szerintük ezek "felelőtlen médiaspekulációk."

Münchenben most lett csak igazán fagyos a hangulat

"A Bayern München illetékesei elítélik ezeket a felelőtlen médiaspekulációkat, amelyeknek semmi alapja nincsen. Tiltakozunk az effajta bulvár újságírás ellen. Teljesen megbízunk Jupp Heynckesben és a munkájában" - áll a klub közleményében.

A müncheniek jelenleg a másodikok a Bundesligában, hátrányuk hét pont a címvédő Borussia Dortmunddal szemben. A csapat tavasszal még nem győzött idegenben, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének jövő heti visszavágóját pedig 1-0-ás hátrányból kezdheti a svájci Basel ellen.

Azért a Bayern körüli gondok túlmutatnak a szimpla médiaspekuláción. A Basel ellen a lecserélt Franck Ribéry látványosan elsétált Heynckes mellett, az elmaradt kézfogás másnap természetesen számos címlapon megjelent. Mint ahogyan az is, hogy a bázeli meccs után az öltözőben a középhátvéd Holger Badstuber nekiesett a csereként beállt Thomas Müllernek, mondván, a középpályásnak vissza kellett volna jönnie Jacques Zouával, és így elkerülhető lett volna a svájciak gólja. A két játékost állítólag Heynckes választotta szét, aki elismerte, hogy volt egy kis nézeteltérés, ám kijelentette, hogy már minden rendben a csapaton belül.

Ennek azonban némiképp ellentmond, hogy a legutóbbi, Leverkusen elleni találkozón az első félidőben Müller ezúttal egy másik hátvéddel, Jerome Boatenggel veszett össze. És persze ott van még Arjen Robben is, aki a holland válogatottban két gólt vágott Anglia ellen, majd megjegyezte: "Remek érzés egy olyan edzővel dolgozni, aki önbizalmat ad a játékosainak, és hagyja őket nyugodtan focizni. Nem tudom, hogy Münchenben látták-e a meccset, de viszek róla DVD-t."