Vágólapra másolva!
Szezonbeli öt hazai nemzetközi kupamérkőzése közül mindössze egyet tudott megnyerni a Manchester United labdarúgócsapata, amellyel 16 éve először fordult elő, hogy zsinórban kétszer is vereséget szenvedett az Old Traffordon. Sir Alex Ferguson elismerte, a Bilbao megérdemelten nyert 3-2-re, de úgy érzi, csapata képes nyerni a visszavágón.

Gyengén játszott és csak David De Gea bravúrjainak köszönhette, hogy nem szenvedett súlyosabb vereséget a Manchester United az Európa Liga-nyolcaddöntő első mérkőzésén, amely hazai pályán 3-2-re kikapott az Athletic Bilbaótól.

A MU a sérülés után visszatérő Wayne Rooney góljával ugyan 1-0-ra vezetett az első félidő közepén, de a spanyolok sokkal agresszívebben és jobban futballoztak, és kegyetlenül kihasználták a védelmi megingásokat.

"Jobban játszott az ellenfél, ez egy fárasztó kínszenvedés volt számunkra" - nyilatkozta a mérkőzés után Ferguson, akinek még a lábára esett játékvezetői tábla is tetézte kínjait. "A legfontosabb kérdés, vajon tudunk-e idegenben nyerni és továbbjutni? Szerintem igen."

A Bilbao korábban nyolc alkalommal játszhatott angol ellenféllel szemben, de sohasem tudott nyerni. A csütörtöki összecsapáson azonban a Susaeta, Llorente, Muniain hármas szó szerint bohócot csinált a Rafael, Smalling Evans, Evra védelemből.

A MU ráadásul legutóbb az Ajax elleni hazai kupameccset is elveszítette, a mostani vereség azt jelenti, hogy 16 év után botlott ismét zsinórban kétszer az Old Traffordon. Ott, ahol szégyenteljes a hazai kupamérlege: a Bajnokok Ligájában három, az Európa Ligában két meccset játszhatott, de mindössze egyszer tudott nyerni: a román Otelul Galati ellen.


Azt Ferguson is elismerte, gyenge teljesítményt nyújtottak tanítványai, de kiemelte, ő ilyen bírói butasággal még nem találkozott, mint a Bilbao harmadik gólja előtt. Azon még túl tudott volna lépni, hogy De Marcos találata lesről született, de a 89. perc történései mindent felülmúltak.

Az angol csapat támadásánál Rooney véletlenül rálépett Evra sarkára, és a cipő lekerült a francia lábáról. Evra passzolt, a német Florian Meyer viszont lefújta az akciót, mondván cipő nélkül nem lehet játszani.

A spanyolok azonban nem adták vissza a labdát, hanem indították De Marcost, akinek lövését De Gea kitolta, Rafael azonban addig bámészkodott, amíg a húszméteres hátrányról induló, és óriásit sprintelő Muniain bevágta a labdát az üres kapuba.

Ferguson elmondta, ő még ilyet nem látott, s a történteket három jelzővel illette: "Bizarr, szerencsétlen, leírhatatlan!"