Vágólapra másolva!
A vendégedző kiütésével ért véget a Pest megyei focibajnokságban a Taksony-Hernád találkozó. A Szabolcs megyei Demecser-Székely meccsnek idő előtt lett vége, miután a vendégek elfogytak a sorozatos kiállítások miatt.

Az 1-1-re végződött Taksony-Hernád meccs lefújása után szóváltásba keveredtek a csapatok, majd a vendégek trénerét egy berohanó szurkoló megütötte. "Egy magáról megfeledkezett, hazai hozzátartozó, vagy nevezzük nézőnek, berohant a pályára és Rockyt idéző módon kiütötte a hernádi vezetőedzőt" - idézte a vendégeket irányító Bajor Tibort a Megyeifoci.hu.

Bajor szerint a taksonyi vezetők el akarták tusolni az esetet, ezért rendőri intézkedés helyett a tettest hagyták eltűnni a pályáról. "A két rendező, aki ott volt, legalább jeget hozott, köszönjük."

A hétvégén a Szabolcs megyei bajnokságban is rendhagyó módon ért véget egy meccs, a Demecser-Székely mérkőzésen a vendégek a sorozatos kiállítások miatt öt emberüket elveszítették, így a 86. percre hét fő alá csökkent a létszámuk, emiatt a szabályok értelmében lefújták a meccset.

A székelyiek a 20. percben kerültek emberhátrányba, majd a fordulás után még egy pirosat kaptak. A meccs ezzel együtt 2-2-re állt a 86. percben, ekkor azonban a bíró egyszerre három vendégfocistát is kiállított, majd lefújta a mérkőzést.