Vágólapra másolva!
A Manchester United Wigan elleni vereségével ismét nyíltabbá vált a versenyfutás a bajnoki címért a Premier League-ben. Wayne Rooneyék még mindig öt ponttal vezetnek a Manchester City előtt, de riválisuk még reménykedhet - a MU ugyanis ebben a szezonban még nem nyert meccset, ha hátrányba került.

Scholes nyolc év után újra válogatott lehet

Amikor már mindenki azt hitte, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa a Premier League-ben, hiszen a Manchester United nyolcpontos előnyt szerzett a városi rivális City előtt, jött egy váratlan esemény.

A MU 1-0-ra kikapott a Wigantől, és ugyan még mindig öt ponttal vezet, de még megy a Cityhez, így már nem nagyon hibázhat. A Wigan elleni vereség ismét megmutatta, hogy Sir Alex Ferguson csapata az élen áll ugyan, de korántsincs bombaformában, és a jövő szempontjából az sem jó előjel, hogy Paul Scholes januári visszatérése jelentette a pozitív fordulatot a szezonban.

Scholes pontosan passzol

Amikor a MU első idei bajnokiján 3-0-ra kikapott a Newcastle Unitedtől, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag esélye sem volt a pontszerzésre, nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem stimmel.

A szakértők elsősorban a középpályán látták a problémákat, és alighanem Ferguson is hasonlóan vélekedett, viszont rendkívül meglepő megoldással állt elő: reaktiválta a tavaly nyáron visszavonult Scholest. A 37 éves középpályás a Manchester City elleni kupameccsen tért vissza a pályára, amit a MU 3-2-re megnyert, és az ezt követő eredmények azt mutatták, hogy személye valóban fordulatot jelentett.

A United ugyanis nagy menetelésbe kezdett, következő 12 bajnokijából 11-et megnyert - az egyetlen kivétel a Chelsea elleni rangadó volt, amely 3-3-mal zárult. Scholes mindegyik találkozón pályára lépett, kilencszer volt kezdő, sőt, három gólt is szerzett.

Ennél is fontosabb, hogy stabilitást hozott a csapatba, nála labdabiztosabb futballista ugyanis nem akad a manchesteri keretben, sőt, a Premier League-ben sem nagyon. A középpályás a visszatérése óta 92,4 százalékos passzpontossággal futballozik, amit csak a Swansea City középpályása, Leon Britton múl felül. A MU pedig a hárompontos hátrányból nyolcpontos előnyt faragott a nyomás alatt láthatóan megrogyó Cityvel szemben.

A fordítás nem megy

Ebből az előnyből adtak le három pontot a Wigan elleni összecsapáson, és a manchesteriek teljesítménye ezen a találkozón a szezon legsötétebb időszakát idézte, legalábbis a Vörös Ördögök szempontjából. Még maga Ferguson is elismerte, hogy a kiesés ellen küzdő ellenfél megérdemelte a győzelmet.

"A Wigan jobban játszott, minden párharcot elveszítettünk, és csak egyszer lőttünk kapura. Ma senkinek sem ment a játék" - jelentette ki a szakember, aki a mérkőzés alatt is láthatóan nagyon dühös volt. Wayne Rooneyt már a 65. percben lecserélte, mégpedig alighanem pedagógiai okokból, Ryan Giggs viszont végig a pályán volt.

Forrás: AFP/Anton Denisov
Rooney sem érinthetetlen, néha őt is leviszi Ferguson

Scholes veretlenségi sorozata ugyanakkor nem szakad meg, ő ugyanis a kispadon sem kapott helyet, és az sem lehet véletlen, hogy az Európa Liga-búcsút hozó, Athletic Bilbao elleni párviadal egyik találkozóján sem lépett pályára. Ferguson minden bizonnyal tökéletesen tisztában van azzal, hogy Scholes 37 évesen már nem bír annyit, mint ereje teljében, és időnként pihennie kell.

A rutinos középpályásnak igazából akkor van hatalmas haszna, ha a MU tudja diktálni egy meccs tempóját, és a Premier League-ben erre általában képes is. Ha viszont a csapat hátrányba kerül, akkor nagy a probléma: ebben a szezonban ugyanis a manchesteriek egyetlen találkozón sem tudtak fordítani, vagyis megnyerni egy olyan találkozót, amelyen az ellenfél vezetett.

De még döntetlent is csak kétszer tudtak elérni ilyen helyzetből: a Liverpool, illetve a Chelsea elleni idegenbeli összecsapáson. A jelek szerint a United képes bedarálni az ellenfelek többségét a Premier League-ben, ám ha arra van szükség, hogy felpörgesse a tempót, akkor már gondban van.

www.global-soccer.eu