Vágólapra másolva!
Mario Balotellinek változtatnia kell viselkedésén Roberto Mancini vezetőedző szerint, amennyiben a Manchester City labdarúgócsapatánál szeretne maradni.

Az olasz tréner azt követően mondta ezt honfitársáról, hogy elnézést kért múlt hétvégén kapott piros lapjáért, amely már a harmadik volt neki az idényben.

Mancini közvetlenül az Arsenal otthonában 1-0-ra elveszített találkozó után azt is kijelentette, azután sem számít a csatárra az idény hátralévő részében, hogy letölti hárommeccses eltiltását.

Balotelli viselkedése a profi futballistákat képviselő szervezet, a FIFPro tisztségviselőit is felháborította, Theo van Seggelen főtitkár például egy közösségi oldalon azt írta a 21 éves játékosról, hogy "veszettül nagy szüksége van profi mentális segítségre".

Balotelli akár kilenc mérkőzésre szóló eltiltást is kaphatott volna, ám az angol szövetség nem büntette meg őt a videofelvételek alapján azért a belépőért, amelyet Alex Songgal szemben követett el a múlt vasárnapi meccs elején. Az indoklás szerint a durva szabálytalanság azért nem szankcionálható utólag, mert legalább egy hivatalos személy látta az esetet.

Az olasz támadó aztán a hajrában kapott piros lapot.

Balotelli az Arsenal ellen:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UjPKSNglavsW1ZlY