Vágólapra másolva!
A visszavonulást fontolgatja Antonio Di Natale, az olasz élvonalban szereplő Udinese futballistája azt követően, hogy vasárnap a pályán összeesett és meghalt korábbi csapattársa, Piermario Morosini.

A 34 éves csatár szerint túl sok mérkőzést játszanak, ezért már az előző idényben is gondolkodott azon, hogy befejezi pályafutását.

"A következő hat mérkőzést Marióért játszom, aztán meglátjuk mi lesz" - nyilatkozta Di Natale, aki az elmúlt két szezonban a Serie A gólkirálya volt.

A mostani idényben Zlatan Ibrahimovic mögött a második helyen áll a góllövőlistán.

A 25 esztendős Morosini, a Livorno futballistája - aki éppen az Udineséből érkezett kölcsönjátékosként - szombaton a Pescarában vívott másodosztályú mérkőzés 31. percében esett a földre, majd a kórházba szállítás után elhunyt.